Halle Berry névhasonmása játssza Arielt A kis hableány feldolgozásában - fotó, videó

music Horizontal
Halle Bailey
Vágólapra másolva!
Halle Bailey kapta Ariel szerepét a Disney új játékfilmes feldolgozásában, A kis hableány-ban.
Vágólapra másolva!

Az élőszereplős verzió az 1989-ben készült animációs film számos eredeti dalát tartalmazza majd, és Alan Menken eredeti filmzenéje is felcsendül majd.

A kis hableány-t Rob Marshall rendezi meg, aki korábban mások mellett a Mary Poppins visszatér című filmet jegyezte.


A film szereplőgárdájába a Chloe & Halle R &B nővérduóból hívták meg a 19 éves Halle Baileyt, és rajta kívül Jacob Tremblay, valamint az amerikai rapper és színésznő Awkwafina is játszik a produkcióban.

Halle Bailey Forrás: AFP/Angela Weiss

Marshall szerint Halle Bailey megtestesíti

és emellett még csodálatos az énekhangja is, s mindezek miatt kétségtelenül neki kell játszania Arielt.

A forgatókönyvet David Magee és Jane Goldman írta.

Chloe & Halle 2015-ben tűnt fel a zenei színtéren, miután a közösségi médián megjelent néhány Beyoncé-feldolgozásuk.

Halle az első filmszerepét alakítja majd A kis hableány-ban.