Ambiciózus kínai film készült a kínaiak ambícióiról

Yao Chen
Vágólapra másolva!
Sokat hallani a kínai gazdaság erősödéséről, és láthatóan a kínai filmeseket is foglalkoztatja a kérdés, hogy érdemes-e az anyagi prosperitásra és a sikeres karrierre törekedni. Legalábbis erről szól a Send Me to the Clouds című új kínai film, amit hazai pályán, a 22. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon láttunk az Asian New Talent Award szekció versenyprogramjában (a film annyira friss, hogy IMDb-oldala sincs, és egyetlen képet találni belőle az interneten). És míg a hollywoodi filmekben – amelyek egyébként ma már leginkább termékek, amiket eladásra találtak ki – szinte bűn az anyagi javakért és az elismerésért dolgozni, a kínaiak másképp gondolják.
Vágólapra másolva!

A Send Me to the Clouds főhőse egy 29 éves női újságíró, Sheng Nan (Yao Chen) aki munkaalkoholistának nevezhető ugyan, de karrieristának biztosan nem: hidegen hagyja a pénz, a munkássága alapján akár politikai aktivistának is elmehetne. Az igazságérzete erős, keményfejű, félelmet nem ismer, de meglehetősen arrogáns, az emberek többségét felszínesnek tartja, különösen azokat a kínaiakat, akik vagyonra vagy sikeres karrierre vágynak. És persze idővel az is kiderül, mitől lett ilyen: apja veterán cégvezető, dúsgazdag családból származik, azaz burokban nevelkedett.

Yao Chen Forrás: siff.com

Aztán beüt a film bonyodalma: petefészekrákot (így fordították, de a tünetek a méhnyakrákra illenek jobban) diagnosztizálnak nála, szerencséjére egy balesete miatt viszonylag korán. De még sikeres kezelés esetén sem biztos, hogy túléli, és neki már a – Kínában ezek szerint nagyon drága – kezelésre sincs pénze. Ráadásul megtudja, hogy a műtét után talán már sosem fogja tudni élvezni a szexet, addig pedig szökőévente feküdt le férfiakkal. Kérne pénzt az apjától, akinek viszont pont annyira rosszul megy a bolt, hogy ő is épp kölcsön akart kérni a lányától.

Sheng Nannak így aztán gyorsan, sok pénzt kell szereznie, és az egyetlen kínálkozó lehetőség pont igazi aljamunka számára: egy gazdag vállalkozó apjának kell megírnia a memoárját, egyfajta szellemíróként. A nő az első pillanattól rühelli a megrendelőt, aki mindent megtestesít, amit gyűlöl, az idős interjúalanyt viszont megkedveli: már csak azért is együttérez vele, mert az aggastyán a halálára készül, így bőven van közös témájuk.

A film eleinte vegytiszta drámának ígérkezik, de aztán egyre inkább eluralja a humor: az új munkája miatt Pekingből vidékre települő Sheng Nan nem tudja lerázni frissen elvált anyját, akire szemet vet a haldoklása dacára igencsak virulens üregúr. Sheng Nan eközben maga is megpróbál annyit szeretkezni, amennyit csak lehet a műtét előtt, de kicsit későn kezdi tanulni a csábítás művészetét. Drámából tehát dramedy lesz, ami viszont végig boncolgatja az elején felvetett kérdéseket.

Sheng Nan nagy utat jár be. Rájön, hogy elvesztegette az életét, és hogy miért tartja felszínesnek a többi kínait: mert neki sosem kellett egzisztenciális biztonságot teremtenie (pedig milyen jól jött volna a megbetegedésekor), és nem kellett kitűnnie a tömegből, megbecsülést szereznie egy sikeres karrierrel. Egy hollywoodi filmben hérosz lenne, akinek pont az anyagias karrieristák próbálnak keresztbe tenni, de itt antihős. Elnézve a sok antikapitalista üzenetű – miközben valójában kasszasikernek szánt – hollywoodi filmet, lehetetlen küldetésnek tűnt ilyen emberszeretettel viszonyulni a társadalmi felemelkedésre vágyók felé egy dramedy keretein belül, de a debütáló női rendezőnek, Teng Congcongnak ez magától értetődő természetességgel sikerült.