A politikai korrektség terrorjának legújabb áldozata Quentin Tarantino

2019.05.26. 14:51

Cannes nemcsak Európa, a teljes filmvilág legfontosabb fesztiválja. 72 éve a legnevesebb alkotók igyekeznek a francia fesztiválon bemutatni műveiket, de az évek során sok vitatható, a politikai korrektség jegyében született döntés tépázta meg a kiosztott díjak rangját. Az idei fesztivál nevetséges botránnyal indult: ugyancsak az agresszív és hazug politikai korrektség terrorja miatt megpróbálták megakadályozni, hogy életműdíjat kapjon a legendás, zseniális színész, Alain Delon. Szerencsére Thierry Frémaux, a cannes-i fesztivál művészeti igazgatója nem engedett a nyomásnak. Utána egy francia film lett a célpont, mert kritikusok szerint kizárólag női meztelenség volt a filmben, férfi nem, azaz, ez szerintük megalázó a nők számára, ráadásul – a Le Figaro beszámolója szerint – a film nézőpontja egyesek szerint túlságosan férfias és heteroszexuális volt... Aztán jöttek a díjak: Alejandro González Iñárritu, a fesztivál idei zsűrijének négyszeres Oscar-díjas elnöke szerint egyhangú döntés született. Ez lehet, viszont az Arany Pálma-győztes dél-koreai filmen kívül, amit szinte mindenki nagy filmnek tartott, szinte csakis vitatható döntések voltak. A hét díj közül hármat egyértelműen a bevándorlással foglalkozó és arról pozitívan beszélő film kapott. Ugyanakkor, a remekműnek tartott, a hatvanas évek Hollywoodjában játszódó új Tarantino-film semmit nem kapott, de a hivatalos zsűri nem tüntette ki a zseniális, idős amerikai művész, Terrence Malick új filmjét sem, ami a nácizmusról szól. 

A 84 éves Alain Delon nem csupán – Belmondo mellett – a legnagyobb élő francia filmszínész, de kétségkívül az egyetemes filmművészet egyik legmeghatározóbb színésze is. 1957 óta olyan filmtörténeti mérföldkövekben játszott, mint a Rocco és fivérei, a NapfogyatkozásA szamurájA medence vagy a Klein úr. Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet, és annak petícióját aláíró 16 ezer ember épp a legrangosabb (ráadásul francia) filmfesztiváltól várta volna el, hogy vonja meg egy olyan (francia) ember életművének megkoronázását, aki hat évtizedes pályafutásával rengeteget tett a (francia és európai) film népszerűségéért. A (hazug) vád: homofóbia és nőgyűlölet. Mindez néhány Delon-nyilatkozatra alapozva (ne részletezzük, Delon rengeteget nyilatkozott a világsajtónak, a mostani hisztériát megalapozó „állításaival” szögesen ellenkezőket is), úgy, hogy ezek szerint Delonnak a szólás szabadsága sem jár – legalábbis a petíciózók szerint, mert a fesztivál tartotta magát a döntéséhez, és csak azért is kitüntette a színészlegendát.  

A medence (Romy Schneider és Alain Delon)Forrás: AFP

Többen azt is kifogásolták, hogy a fesztivál hivatalos versenyprogramjának 21 alkotása között csak 4 olyan szerepelt, amelyet nő rendezett, holott a hollywoodi szexuális zaklatási botrányok nyomán a cannes-i fesztivál tavaly egy chartában kötelezte magát a nők és férfiak közötti egyenlőség tiszteletben tartására. Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója erre csak annyit tudott mondani, hogy az egyenlőség iránti elköteleződést nem szabad összekeverni a válogatás kérdésével.

 A fesztivál közleményében jelezte, hogy

a 39 országból benevezett 1845 alkotás 26 százalékát rendezte nő, így lehetett, hogy a versenyben szereplő filmeknek egyötödét jegyezte rendezőnő. 

A versenyben lévő alkotások közül (a fesztivál versenyfilmjeit itt részleteztük) egyetlen volt, amelyhez nagyobb botrány fűződött, szintén a nők elnyomásával kapcsolatban. A tunéziai származású francia rendező, Abdellatif Kechiche hat évvel ezelőtt Arany Pálmát nyert az Adéle élete 1-2. fejezet című filmjével, mostani visszatérését sokan várták reménykedve, ám Mektoub, My Love: Intermezzo című filmjét olyannyira negatívan fogadta a cannes-i díszbemutatón a közönség, hogy a főszerepet alakító Ophélie Bau még a vetítés alatt távozott a teremből, a rendező pedig végül elnézést kért a nézőktől. Túl azon, hogy a film számos jelenete a pornográfiát súrolja, természetesen megjelent a genderlobbi is, mondván túlságosan férfias és heteroszexuális a rendező nézőpontja, és a hollywoodi szexuális botrányok után elfogadhatatlan módon filmezi szereplőnőit. 

Ophélie Bau Abdellatif Kechiche filmjébenForrás: Mektoub, My Love: Intermezzo

De a sajtó is megbotránkozott, a Madame Figaro például arról számol be, hogy sokan kifogásolták, hogy kizárólag női meztelenség van a filmben, azaz meztelen férfi nincs benne, és ez megalázó a nőknek.

Kisebb botrány végül a sokáig Arany Pálma-esélyes Quentin Tarantino új filmjének is kijutott. Roman Polanski felesége, Emmanuelle Seigner felháborodásának adott hangot pénteken a közösségi médiában amiatt, hogy Quentin Tarantino nem konzultált férjével a cannes-i filmfesztiválon bemutatott Volt egyszer egy Hollywood című filmjéről, amelyben Polanski 1969-ben brutálisan meggyilkolt feleségének, Sharon Tate-nek az alakja is feltűnik (Sharon Tate nyolc hónapos terhes volt, amikor a Manson-szekta tagjai meggyilkolták).

Seigner az Instagramon közzétett posztjában azzal vádolta Tarantinót, hogy felhasználta valaki tragikus életét, átgyalogolva rajta.

Tarantino egyébként állítólag konzultált Tate testvérével, Debra Tate-tel a film forgatásának kezdete előtt, és a cannes-i bemutatón arról beszélt, hogy vissza akarta hozni Tate elfeledett tehetségét. Hogy aztán a férje helyett egyre többször megszólaló Emmanuelle Seigner kirohanása okozta-e, hogy végül Tarantino filmjének be kellett érnie a legjobb kutyaszereplő Palm Dog-díjával, nem tudni. Ami biztos: a film nem a politikai korrektség terrorjának felel meg – és általános vélemény szerint nagyszerű film.

Mindenesetre Alejandro González Iñárritu, a fesztivál zsűrijének elnöke szerint a zsűri döntése egyhangú volt azt illetően, hogy a fődíjat az Élősködők című dél-koreai fekete komédiának kell megkapnia (a díjakról itt olvashat). A dél-korai sztárrendező, Bong Joon-ho (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába leforgatni ezt a családi vígjátékot, ami egy semmirekellő, munkakerülő család történetét meséli el, akik irigykedve figyelnek egy másik, dolgos-tehetős családot, s eszelős tervet találnak ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. 

Az Élősködők premierjét egyébként ugyanazon a napon tartották, mint Tarantino filmjéét. S ha már nagy és érthetetlen vesztesek, Terrence Malick szintén a nagy visszatérők között volt. A Hidden Life című II. világháborús drámáját máris legjobb alkotásai közé sorolták, a remekmű ennek ellenére a fesztivál hivatalos zsűrijétől nem kapott díjat, meg kellett elégednie az ökumenikus zsűri díjával, valamint a szintén az erkölcsi és újságírói erényeket elismerő François Chalais-díjjal.

Senki nem vitatta az Almodovar-főszereplő Antonio Banderas díját mint legjobb férfiszínész, de mivel egy film csak egy díjat kaphat a hivatalos zsűritől, így továbbra sincs Arany Pálmája Pedro Almodovarnak, hiszen ha színészét kitüntették, őt már az új cannes-i szabályok szerint nem lehet. 

Ugyanakkor a legjobb rendezésért a Dardenne testvérek kaptak díjat, A fiatal Ahmed című belga film egy korábban jó muszlim fiú radikalizálódásáról szól. A bevándorlók életéről beszél A nyomorultak című francia film is, a zsűri díját kapta. A második legfontosabb díjat, a zsűri nagydíját pedig egy szenegáli származású rendezőnő remekműnek messze nem nevezhető filmje nyerte el, a francia Atlantique.