Lelőttek egy rendezőt, miközben dokumentumfilmet forgatott az erőszakról

Vágólapra másolva!
Lelőttek egy kolumbiai filmrendezőt, miközben dokumentumfilmet forgatott a térséget sújtó erőszak következményeiről az északkelet-kolumbiai Arauquita városában - közölte Guillermo Botero védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

Mauricio Lezama filmrendezőt ismeretlen fegyveresek lőtték agyon csütörtökön egy út szélén Arauquitában, majd motorjaikkal elhajtottak.

Lezama a lövések után a helyszínen életét vesztette, egy másik ember pedig megsebesült.


Botero Twitter-üzenetben fejezte ki felháborodását a történtek miatt. Mint írta, a rendőrség, a hadsereg és a vádhatóság vizsgálja a gyilkosságot. Lezama Arauquitában forgatott filmes alkotásával egy női áldozat szemszögéből akarta bemutatni a térséget sújtó erőszakot.

Arauca megyében, ahol Arauquita is található, Kolumbia utolsó gerillahadserege, a baloldali Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) aktív, de jelen vannak a kormánnyal 2016-ban békét kötött Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezettel szakító fegyveresek, és drogcsempészek is.


Ricardo Arévalo, Arauca kormányzója a FARC szakadárjainak tulajdonította Lezama meggyilkolását, ők besúgónak tarthatták a filmrendezőt. A Proimagenes Colombia filmművészeti támogató alap, amely kitüntetésben részesítette Lezamát, Twitter-üzenetben elítélte az erőszak minden megnyilvánulását.