Ben-Hur: csodálatos mese az újjászületésről

Ben-Hur (Charlton Heston) Shown in chariot race: Charlton Heston (as Judah Ben-Hur)

William Wyler 11 Oscar-díjat nyert alkotása az élet és a halál, de leginkább az újjászületés filmje. Főszereplője egy kitalált júdeai herceg, ám központi figurája valójában a film titokzatos mellékalakja: Jézus Krisztus. A Ben-Hur legfontosabb üzenete és alapja: a megváltó szeretet.

A legtöbben, akik látták az 1959-es, minden tekintetben monumentális három és fél órás Ben-Hur-t, rendre a híres kocsiversenyt említik, mint a film csúcspontját. Kétségtelen, hogy ez, a kor szempontjából forradalmi módon kivitelezett (a hatalmas külső helyszín, a 15 ezer statiszta, a magas vágási arány, a zene mellőzése etc.), másokat is megihlető (például Star Wars: Baljós árnyak) fogathajtóverseny a legizgalmasabb, s hatásfoka miatt is a legemlékezetesebb jelenet a filmben. S az ókori bosszúfilozófia szempontjából valóban a csúcspont: Júda Ben-Hur, az ártatlanul gályarabságra ítélt nemesember méltó és tiszta elégtételt vesz gyerekkori barátjából halálos ellenségévé lett, családját megnyomorító Messalán.

Ben-Hur (Charlton Heston) Forrás: Metro-Goldwyn-Mayer/ Eric Carpenter

Csakhogy ez, és az utána következő haláltusa-jelenet csupán a nagyívű történet egyik szálának lezárása. Egy utat tévesztett barátság történetének fájdalmas fináléja, s nem a felemelkedés, hanem a bukás szemszögéből. Márpedig a Ben-Hur a legtisztább felemelkedés története, súlyos morális alapokon áll, a keresztény szeretet, a megbocsátás üzenetét hangsúlyozza. Egy, ószövetségi szempontból emberséges és erkölcsös ember újszövetségi szempontból magasabb erkölcsiségbe emelkedését mutatja meg – ezért van, hogy a mai napig a legnépszerűbb húsvéti film.

Ben-Hur, akinek lelkét majdnem elragadja az őt és családját, egész népét ért szenvedések kiváltotta mérhetetlen harag, szemtanúja lesz Krisztus kereszthalálának, fültanúja annak, amikor az áldozat imádkozott hóhéraiért: "Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!".

És éreztem, ahogy a hangja kiüti a kezemből a kardot

– ez a film utolsó, katartikus mondata, Ben-Hur válasza a súlyos krisztusi szeretettanításra. 210 perc cselekménye e zárómondat irányába mutat. Minden addigi történés, gályarabságtól a leprások völgyéig, annak illusztrálására szolgál, hogyan engedi el valaki a keresztény szeretet hatására a lelkét mételyező (s az emberi ösztönlogika szerint teljesen megalapozott) gyűlöletet.

Ben-Hur (Stephen Boyd és Charlton Heston) Forrás: AFP

Minden szempontból monumentális film, de a látvány valójában a krisztusi szeretettanításnak van alárendelve. Nem véletlen, hogy Timur Bekmambetov 2016-os, akciófilmes megközelítése: súlyos bukás. Igaz, William Wyler 1959-es eposza is a harmadik feldolgozása volt Lew Wallace 1880-ban megjelent regényének (1907-ben és 1925-ben is megfilmesítették), de a mai napig az egyetlen, amely felülmúlta a 19. század végének legnépszerűbb amerikai prózájaként számon tartott mű erényeit (a polgárháborús hős és ügyvéd Wallace tulajdonképpen e regény írása közben vált valódi kereszténnyé).

Ben-Hur Forrás: AFP

A film forgatókönyvírói (Karl Tunberg mellett Maxwell Anderson, S. N. Behrman, Gore Vidal és Christopher Fry) például a Wallace-regény majdnem egysíkú szereplőiből összetett, hús-vér figurákat teremtettek (különösképpen igaz ez magára Ben-Hurra, akit Charlton Heston rendkívüli átéléssel keltett életre). Vagy például Rózsa Miklós rendhagyó filmzenéje évtizedekre kijelölte a hollywoodi komponisták számára az utat: nem csupán hangulatában és hangzásában alkotott újat, de azzal is, hogy egyes jelenetekhez (így a híres fogathajtóversenyhez) szándékosan nem írt zenét, a természetes hangok teszik átélhetővé azokat (ez merőben újnak számított a jelenetek súlyát didaktikusan harsogó zenével alátámasztó hollywoodi trenddel szemben).

De az összes erény közül a legfontosabb (legalábbis a keresztény üzenet szempontjából), ahogy Wyler újrateremtette a bibliai filmek Krisztus-képét. A Ben-Hur eleve két nagyobb tematikai zsáner, a bibliai eposz és a peplum zseniális ötvözete, vagy még inkább: a "szandálos" kalandfilm kereteibe helyezett vallásos mese, de utóbbi a film utolsó harmadáig szinte csak bújtatva jelenik meg (ellentétben a regény folyamatos keresztényiségével). A Ben-Hur minden kaland ellenére elsősorban mégis vallásos film, sőt Krisztus-film. Annak ellenére, hogy főszereplője egy kitalált júdeai herceg, s hogy Jézus alakja alig tűnik fel benne, s ha igen, Wyler akkor sem mutatja szemből. Utóbbi, Krisztus figuráját misztikusságában csak még közelebbivé hozó paradox fogás egyébként nem Wyler ötlete, már az 1925-ös Fred Niblo féle változatban is így volt, sőt, az 1882-es színpadi változatban Jupiter-lámpák vakító fénysugarával jelenítették meg Krisztust. Ám az, ahogy Wyler a szereposztás szerint csak mellékfigura Krisztusból központi kulcsszereplőt alkot, mai napig páratlan.

Ben-Hur Forrás: AFP

Ben-Hur kétszer találkozik "szemtől szemben" Jézussal. Egyszer, amikor útban a gályarabságba összeesik a szomjúságtól és Krisztus vizet ad neki, másodszor pedig, amikor útban a Golgotára Jézus elbotlik a kereszttel, s ekkor Ben-Hur adna vizet az ember fiának, ám a kegyetlen római katonák arrébb lökik. Két, egymásra rímelő jelenet, két erőteljes felismeréssel, amelyből a második az erősebb, de mindkettőben Charlton Heston ihletett arcjátéka közvetíti azt, amit teljes valójában lehetetlen filmszalagon megmutatni. Wyler Krisztus-képe épp e "titokzatosság" miatt befogadható. Nem akarja felfedni a misztériumot: nem Krisztust mutatja meg, hanem a hatását ábrázolja. A Ben-Hur ezért is az egyik legátélhetőbb keresztény film: egy hatalmas cselekmény álcája alatt alázattal közvetíti a megváltás szükségességét, a szeretet erejét: az újjászületést.