Meghalt Albert Finney

Tom Jones (Albert Finney)
Vágólapra másolva!
Rövid betegség után 82 évesen elhunyt Albert Finney brit filmszínész, akit pályafutása során ötször jelöltek Oscar-díjra, nyert három Golden Globe- és két BAFTA-díjat. Húszéves korában kezdődött filmszínészi karrierje, a hatvanas évek elején a free cinema fenegyereke, Tony Richardson fedezte fel, aki szerepet adott neki A komédiás-ban (1960). Finney számára a nagy áttörést szintén egy Richardson-film hozta el, a Henry Fielding-regény Oscar-díjas adaptációja, a Tom Jones (1963). A 18. századi (de a hatvanas évek társadalma szempontjából nagyon is aktuális) kosztümös kalandfilm főszerepéért elnyerte a Velencei Filmfesztivál színészdíját, aztán a Golden Globe-ot, Oscarra és BAFTA-díjra jelölték. 2012-ben vonult vissza a filmezéstől, miután egy évvel korábban veserákkal diagnosztizálták. 
Vágólapra másolva!

Albert Finney az egyik legnagyszerűbb és legsokoldalúbb angol karakterszínész volt. 1936. május 9.-én született Lancashire-ben, 20 évvel később, még a londoni Royal Academy of Dramatic Art hallgatójaként kapta első színpadi és filmszerepeit, akkor még kisfilmekben. Első igazi, nagyjátékfilmes szerepét a Tony Richardson által rendezett A komédiás-ban kapta 1960-ban. A John Osborne által saját drámájából írt filmben Finney olyan színészlegendákkal dolgozhatott együtt, mint Laurence Olivier és Joan Plowright. Az aprócska mellékszerepnél emlékezetesebb volt a szintén 1960-ban készült, Karel Reisz rendezte Szombat este és vasárnap reggel főszerepe (a filmet Richardson cége, a Woodfall Film Productions gyártotta...). Kiábrándult gyári munkást alakított ebben az Alan Sillitoe adaptációban (ő írta azt a novellát is, amelyből Richardson A hosszútávfutó magányossága című remekművét forgatta), kiemelkedő hitelességgel és érzékenységgel. Az alsó középosztályból származó Finney hamar a dühös nemzedék (a free cinema és a kitchen sink realism) dühös fiatal reménysége lett. Ez a dühös indulat később is elkísérte, amikor már nem volt annyira fiatal, és amikor már "leáldozott" az ötvenes-hatvanas évek ingerült realizmusának: 1980-ban és 2000-ben is visszautasította a lovagi címet.

Tom Jones (Albert Finney) Forrás: AFP

A lázadás és a szabadság iránti vágy a központi szervezőereje a Tom Jones-nak, a filmnek, ami sztárrá avatta Finney-t. A négy Oscar-díjas (legjobb film, rendező, zene és adaptált forgatókönyv) alkotás (velencei fesztivál- és Golden Globe-díjas) címszereplőjeként a kalandvágy és a bajkeverés "vidám" oldalát mutathatta meg, de rögtön megmutatta sötét oldalát is a Leszáll az éj (Karel Reisz, 1964) gyilkosaként.

Audrey Hepburn partnereként esetlenkedett a Ketten az úton-ban (1967), majd a rendezésbe is belekóstolt, a Charlie Bubbles (1968) címszereplőjeként önmagát rendezte, nem kevés önreflexióval: befutott, munkás származású írót alakít, aki fiatal titkárnője kíséretében (Liza Minnelli első filmszerepe) visszalátogat régi életének színhelyére... Finney rendezőként és színészként is tökéletes egyensúlyba hozta a komédiát és a véresen komoly társadalmi drámát.

A hetvenes éveket egy Dickens-adaptációval kezdte (a Scrooge címszerepéért újabb Aranyglóbuszt nyert), majd főszereplője volt Stephen Frears rendezői debütjének (Dilettáns zsaroló, 1972) és ugyancsak fontos mellékszerepet vállalt Ridley Scott első nagyjátékfilmjében (Párbajhősök, 1977). A Gyilkosság az Orient expresszen (rendezte: Sidney Lumet, 1974) Poirot felügyelőjeként a belga nyomozó valóságos prototípusát alkotta meg a későbbi Agatha Christie-adaptációk számára.

A nyolcvanas években kipróbálta magát sci-fiben (Szupermodell, 1981) és horrorban (A farkas, 1981), remekelt Alan Parker Válás előtt (1982) Peter Yates Az öltöztető (1984) és John Huston A vulkán alatt (1984) című drámáinak főszerepében. Hátborzongató és érzelemgazdag alakítást nyújtott Alan J. Pakula Árvák az alvilágban (1987) "tévedésből" elrabolt alkoholista gengsztereként.

A kilencvenes években is kiváló rendezők számíthattak megbízható játékára: dolgozott például a Coen-fivérekkel (A halál keresztútján, 1990), Mike Figgisszel (Magánórák, 1994), Agnieszka Hollanddal (Washington Square, 1997). Az Erin Brockovich – Zűrös természet (2000) ügyvédjeként kezdte a kétezres éveket, alakításáért ötödszörre jelölték Oscar-díjra, de ezúttal sem nyerte el. Amikor a filmben nyújtott alakításáért Julia Roberts megkapta az amerikai filmakadémia díját, köszönőbeszédében háláját fejezte ki Finney támogatásáért és segítségéért, és közös díjként hivatkozott a neki ítélt Oscarra.

Erin Brockovich - Zűrös természet (Julia Roberts és Albert Finney) Forrás: Intercom

A filmezés mellett folyamatosan színházban, majd a tévében is játszó Finney színészi erényeit egy televíziós szerepéért ismerték el utoljára. 2003-ban hiteles Churchill-alakításáért kapott Aranyglóbuszt a Churchill - A brit oroszlán (Gomolygó viharfelhők) című tévéfilmben. A díjra egy évvel később is jelölték, ezúttal filmes alakításáért: ő volt az idős Edward Bloom Tim Burton Nagy hal (2004) című kalandfilmjében.

Utolsó két filmjét 2012-ben mutatták be (007 - Skyfall és A Bourne hagyaték), 2011 májusában nyilvánosan beszélt arról, hogy veserákkal kezelték. Akkor azt nyilatkozta, jól van és újabb szerepekre készül.