Hét sikerfilm is készült Drakula történetéből
Max Schreck
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Mivel a Drakulics elvtárs csak október 31-én kerül mozikba, egyelőre nem tudni, Drakula gróf személyesen is tiszteletét teszi-e a Kádár-kori vámpíros horrorvígjátékban, mindenesetre Bodzsár Márk rendező a címben már meg is idézte Bram Stoker emblematikus karakterét. Drakula a kultúrtörténet leghíresebb vámpírja, így aztán összeszámolni is nehéz lenne, hány filmes feldolgozást ért meg, horrorfilmektől paródiákon át családi animációkig, hivatalos filmverzióktól laza adaptációkig, Oscar-esélyesektől trashfilmekig. Megnéztük, honnan volt alkalma ihletet meríteni a Drakulics elvtárs alkotóinak: mutatjuk a hét legsikeresebb Drakula-adaptációt.
Nosferatu (1922)
A némafilmkorszak klasszikus Drakula-filmje, a Nosferatu pont egy nem hivatalos, sőt illegális adaptációja Bram Stoker regényének, amiben a neveket is megváltoztatták, Drakulából így Orlock gróf lett Max Schreck emblematikus alakításában. F.W. Murnau rendező filmje egyszerre a német expresszionista stílusirányzat egyik csúcsteljesítménye, a néma éra egyik legjobb horrorja és vérbeli kultfilm, amit azóta is rengeteg rendező idézett meg, például a legjobb későbbi Drakula-adaptációk alkotói.
Dracula (1931)
Murnau munkájával kultikusságban egyedül Tod Browning (Szörnyszülöttek) rendezése versenyezhet, a főszerepben a magyar Lugosi Bélával. A filmre egyébként alighanem hatott az 1922-es német verzió, annak hangos remake-jeként is tételezhető, az operatőre pedig a német Karl Freund (Metropolis) volt, aki sok más német expresszionista filmessel (Murnau, Fritz Lang) együtt a nácik elől menekült Hollywoodba. A Universal stúdió igyekezett meglovagolni a film sikerét olyan mára klasszikussá érett, gyakran remake-elt horrorfilmekkel, mint a Frankenstein (és a Frankenstein menyasszonya), A láthatatlan ember, A farkasember és a Múmia, utóbbi Freund rendezésében.
Dracula (1958)
A következő nagysikerű adaptáció (vagy ha úgy tetszik, remake) szintén egy stúdió (Hammer) és egy színész (Christopher Lee) nevéhez fűződik. Lee-t kevésbé skatulyázták be, mint Lugosi Bélát: játszott A Gyűrűk Ura- és a Star Wars-filmekben (Csillagok háborúja II: A klónok támadása, Csillagok háborúja III: A Sith-ek bosszúja), a The Wicker Man-ben, és Tim Burton egyik kedvenc színésze volt. George Lucas a Dooku gróf nevet adta neki, amitől nem esik messze a Drakula gróf csengése. Ennek a filmnek viszont már egy másik sztárja is volt: Peter Cushing, Van Helsing (illetve több másik Hammer-filmben: Frankenstein doktor) megformálója, aki a Hammer-horrorok mellett szerepelt még az első Star Wars-filmben is 1977-ben, ő volt a Halálcsillag kapitánya.
Dracula (1979)
John Badham (Szombat esti láz) rendező és a Universal elérkezettnek látták az időt egy remake-hez, amit azóta elfeledtek, de alulértékelt filmként éppúgy tételezhető, mint a nagy elődökhöz képest csalódást keltő kudarcként. Míg a Hammer-féle - eredeti címén - Horror of Drakula erőszakosabb volt elődjénél (már csak azért is lehetett horrorisztikusabb, mert a cenzorok közben haladtak a korral), Frank Langella megformálásában Drakula nem is annyira főellenség vagy antihős, mint főhős, sármos úriember, a film pedig romantikusabb és erotikusabb elődeinél, ezzel megelőlegezve olyan sikerregényeket és filmeket, mint az Alkonyat.
Nosferatu: Az éjszaka fantomja (1979)
1979-ben egy másik remake-et is bemutattak: a II. világháború utáni német film talán leghíresebb rendezője és az európai modern művészfilm egyik élő legendája, Werner Herzog (Kaspar Hauser, Woyzeck, Fitzcarraldo) visszatért a gyökereihez, és feldolgozta Murnau klasszikusát Klaus Kinski, Isabelle Adjani, Roland Topor és Bruno Ganz főszereplésével. Herzog visszanevezte Orlockot Drakula grófra, a szerepet pedig "legkedvesebb ellenségére" (lásd az azonos című dokumentumfilmet kettejük viharos munkakapcsolatáról), Klaus Kinskire bízta, az Aguirre, Isten haragja után ismét, amiből visszatérő alkotótársak voltak a Popol Vuh zenészei is, akik a filmzenét szerezték. A Nosferatu: Az éjszaka fantomja kétségtelenül a filmtörténet egyik legjobban sikerült remake-je, bár sokkal inkább szerzői művészfilm, mint vérbeli horror.
Dracula (1992)
A Keresztapa és az Apokalipszis most rendezője, Francis Ford Coppola 1992-es filmje deklaráltan hűségesebb regényadaptáció: az eredeti cím ezért Bram Stoker's Dracula. Mindemellett e film rá a legékesebb bizonyíték, hogy az 1979-es változat nem volt elhibázott: Coppola verziója ugyancsak romantikus és erotikus, sőt minden elődjénél merészebb a szexábrázolás terén, elég Monica Belucci meztelenkedésére, vagy Winona Ryder és Sadie Frost öncélú leszbikus csókjelenetére gondolni. A nagy büdzséjű, sztárokkal telezsúfolt (Gary Oldman, Keanu Reeves, Anthony Hopkins), extravagáns stílusú hollywoodi film jellemezhető "filmtörténet-összegző" műként is: Coppola gyakran idéz benne a korábbi Drakula-adaptációk motívumaiból, sőt Eisensteintől Cocteau-ig számos filmtörténeti klasszikusra visszautal. A film ugyan megosztja a véleményeket, de három Oscart nyert (smink, kosztüm, hangvágás), kasszát robbantott, és paródiája is készült (Drakula halott és élvezi).
A vámpír árnyéka (2000)
Coppola alkotása mellett egy másik "meta-Drakula" film is készült: E. Elias Merhige rendezése az 1922-es film forgatását színezi ki azzal, hogy Max Schreck (Willem Dafoe) itt valódi vámpír, akit Murnaunak (John Malkovich) kell kordában tartania. Dafoe alakítása Oscar-jelölést ért, a film producere pedig nem más, mint Nicolas Cage, aki odáig volt Merhige Begotten című 1990-es underground filmjéért, amit látva megkockáztatjuk, a rendezőnek igazi példaképe lehetett Murnau, a Begotten ugyanis fekete-fehér, képekkel mesélő kísérleti film, ami persze meglehetősen horrorisztikus is.
