Gerard Butler újra a csúcson

támadás a fehér ház ellen 3
Vágólapra másolva!
A vártnál erősebben indított az észak-amerikai mozikban a Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása, amelynek 21,3 millió dolláros bevétele bőven elég volt a hétvégi sikerlista első helyezéséhez a lanyha nyár végi mozis piacon.
Vágólapra másolva!

A Gerard Butler főszereplésével forgatott akcióthriller hasonló eredménnyel kezdett, mint a széria második filmje, a Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma 2016-ban. Az induló film, a Támadás a Fehér Ház ellen 2012-ben 30,4 millió dollárt hozott forgalmazásának első hétvégéjén.

A hétvégi kasszasikerlista második helyén a múlt heti listavezető, a Jó srácok című, kiskamaszokról szóló vígjáték végzett 11,8 millió dolláros bevétellel. Az Overcome című, vallásos témájú filmdráma a harmadik lett 8,2 millió dollárral, míg a negyedik és ötödik helyen utánjátszott produkciók végeztek:

Az oroszlánkirály-ra 8,15 millió, a Halálos iramban: Hobbs és Shaw-ra pedig 8,14 millió dollár értékben váltottak jegyet.


Az Aki bújt című horrorkomédia szerény 7,6 millió dolláros bevétellel a hatodik helyen indított a hétvégén az amerikai és kanadai filmszínházakban.