Guy Ritchie Aladdinja legyőzte John Wicket a magyar mozikban

aladdin
Vágólapra másolva!
A Guy Ritchie rendezte, élőszereplős Disney-mese érdekelte a legtöbb magyar nézőt. Az Aladdin-t a premierhétvégén 64 214-en látták, míg az előző héten még listavezető John Wick: 3. felvonás - Parabellum 44 százalékot vesztett korábbi eredményéből, így 28 773 nézővel lett a második – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete adataiból.
Vágólapra másolva!

Az észak-amerikai és világpiaci siker Aladdin Magyarországon is jól teljesített premierjének hétvégéjén: 64 214 eladott jeggyel és 101 212 395 forintos bevétellel a hazai sikerlista élére került. A John Wick-széria harmadik része így egyetlen hétvégéig tudta birtokolni a listavezető helyet, alig kétezer eladott jeggyel megelőzve a harmadik helyen álló Csaló csajok-at (26 567 néző).

Az 5 hete bemutatott, 3 hétig listavezető Bosszúállók: Végjáték még mindig jól tartja magát: 15 229 nézővel lett a magyar top10 negyedikje, összlátogatószáma pedig közelíti a 800 ezret, s eddig 1,25 milliárd forintot termelt a magyar jegypénztáraknál.

Az Aladdin mellett még három premierfilm került a legnézettebb 10 közé. A sorozatgyilkos Ted Bundy történetét elregélő Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány 13 891 nézővel lett az ötödik, Pedro Almodóvar cannes-i versenyfilmje (amelynek főszereplője, Antonio Banderas a fesztivál legjobb színészének járó díjat érdemelte ki), a Fájdalom és dicsőség 3 514 nézővel a nyolcadik, míg A gyermek című ír horror 2 657 nézővel a tizedik.