50 éves Wes Anderson, A Grand Budapest Hotel rendezője

ascenseur majordome HOTEL elevator BUTLER SQUARE FORMAT
Ralph Fiennes A Grand Budapest Hotel-ben
Vágólapra másolva!
1969. május 1-jén született Wes Anderson, olyan filmek hétszeres Oscar-jelölt írója, producere és rendezője, mint a Tenenbaum, a háziátok, A fantasztikus Róka úr, a Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel és a Kutyák szigete. Könnyen felismerhető képi világa és sajátos karakterei okán a legmarkánsabb stílusú kortárs amerikai filmesek között tartják számon. A rendezőt, aki épp leforgatta legújabb, The French Dispatch című filmjét, gyermeklelkűnek könyvelték el, de a felnőtté válás őt is utolérte.
Vágólapra másolva!

Első két mozifilmje, a Petárda (Bottle Rocket) és az Okostojás (Rushmore) alkalmával rögtön szert tett néhány visszatérő (és persze ma már sztárnak számító) alkotótársra: 1996-os első filmjét Owen Wilsonnal közösen írta, aki Luke Wilson oldalán játszotta a főszerepet. Előbbi társírója volt még az Okostojás-nak és a Tenenbaum, a háziátok-nak is (színészként pedig még a The French Dispatch-ben is benne lesz), utóbbival pedig a Tenenbaum, a háziátok-kal váltak el Anderson útjai. Az 1998-as Okostojás-ban játszott nála először Jason Schwartzman és Bill Murray, akikkel azóta is előszeretettel dolgozik, előbbi forgatókönyvíróként is jegyzi az Utazás Darjeelingbe (2007) és a Kutyák szigete (2018) című filmeket, utóbbi pedig kötelező eleme a rendező filmjeinek.

Wes Anderson Forrás: APA-PictureDesk

A világhírnevet a 2001-ben bemutatott Tenenbaum, a háziátok hozta meg neki, ami már igazi sztárparádé: a visszatérők mellett játszik még benne Gene Hackman, Ben Stiller, Anjelica Huston, Gwyneth Paltrow és Danny Glover is. A Petárda heist (rablós) vígjátéka és az Okostojás szerelmi háromszöge után ezúttal családi dráma-vígjáték a műfaj (amivel egyben megérkeztünk Anderson kedvenc zsáneréhez is). A legnagyobb hollywoodi sztárok azóta egyre inkább imádják eljátszani különc, csodabogár karaktereit, amit bizonyít még a Holdfény királyság (2012) és A Grand Budapest Hotel színészgárdája is: előbbiben többek között Bruce Willis, Edward Norton, Frances McDormand és Tilda Swinton, utóbbiban Ralph Fiennes, Saoirse Ronan, Adrien Brody, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Harvey Keitel és Jude Law tűnnek fel. Többször dolgozott még Roman Coppolával, Francis Ford Coppola fiával (és egyben Jason Schwartzman unokatestvérével), aki az Utazás Darjeelingbe, a Holdfény királyság és a Kutyák szigete című filmeket írta. Andersonnak két filmjét jegyzi forgatókönyvíróként Noah Baumbach - a 2004-es Édes vízi élet-et és A fantasztikus Róka ur-at - aki ma már rendezőként is ismert (Frances Ha).

Ben Stiller a Tenenbaum, a háziátok-ban Forrás: Photo12/Archives du 7e Art

Wes Anderson legutóbbi filmje egy stoptrükk-animáció, nem is az első a karrierje során: a 2009-es A fantasztikus Róka úr című filmet éppúgy jelölték Oscar-díjra, mint a Kutyák szigeté-t, ami viszont a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét is elvitte tavaly a Berlináléról. Már csak azért sem meglepő, hogy animációkat is készített, mert az élőszereplős filmjei is rajzfilmszerűek. Figurái elrajzoltak, humora gyermeki (és visszatérő karakterei az ambiciózus kiskorúak), gegjei börleszkesek, történetei gyakran családi (apa-fiú, vagy testvéri) viszonyokról és szerepekről szólnak (legyenek azok bármennyire is rendhagyóak), és minden munkáját expliciten mesterséges képi világ dominálja. Filmjei pont olyan mesterkéltek, mint a főhősei. Szimmetrikus kompozíciókat, harsány színeket, és lassításokat használ, a színészei pedig szenvtelenül játszanak. Minden filmje elidegenítően, ironikusan önreflektív, ami csak komikusabbá teszi őket, természetesen Anderson szándékai szerint.

Ralph Fiennes A Grand Budapest Hotel-ben Forrás: Collection Christophel

Persze Andersonnak a rajzfilmjei sem egészen gyerekeknek készültek, például a Kutyák szigete már a nyitányában az elsőként megismert kutya-karakter halálát ígéri be, témáját illetően pedig következetes folytatása A Grand Budapest Hotel-nek. A 2014-es élőszereplős filmet Stefan Zweig munkássága ihlette, egyben a két világháború közötti Európáról szól, a Kutyák szigeté-ben pedig a macska-párti japánok szintén a nácik zsidóüldözését idézően száműzik egy börtönszigetre a kutyákat. Anderson mintha a szívére vette volna a kritikákat, miszerint éppolyan éretlen, mint karakterei, és a Kutyák szigeté-ért meg is kapta élete legfontosabb fesztiváldíját: az Ezüst Medvét a tavalyi Berlinálén. Bár hogy mennyire éri meg idomulni a kritikusok és a különféle zsűrik elvárásaihoz, arról sokat elmond, hogy bírálói szerint a Kutyák szigete rasszistán ábrázolja a japánokat, és az amerikai cserediáklány éppolyan "fehér megváltó" benne, mint Viggo Mortensen karaktere A zöld könyv-ben.

Anderson komolyodását mutatja a The French Dispatch is, amiről eddig annyit lehet tudni, hogy szerinte "szerelmeslevél az újságírókhoz, akik egy amerikai lapnál dolgoztak a XX. századi Párizsban." A rendező tehát újra Európa felé vette az irányt, ami azért is stílszerű tőle, mert stílusát részben európai új hullámok és modern művészfilmesek inspirálták, különösen a franciák (Jean-Luc Godard, Alain Resnais, François Truffaut, Louis Malle). A filmben szerepelnek majd - a visszatérő Anderson-színészek mellett, amilyen Bill Murray, Tilda Swinton, Frances McDormand, Saoirse Ronan és Owen Wilson - Timothée Chalamet, Christoph Waltz és Benicio del Toro is. A film leforgott márciusban, és akár már év végén is debütálhat, de valószínűbb a 2020-as premier.