Mészáros Márta klasszikusát vetítik a Berlinalén

Jelenetkép a filmből
Vágólapra másolva!
A 2019. február 7-17. között megrendezésre kerülő 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Classics szekciója hat újonnan restaurált filmet tűz műsorra, ebből hármat most jelentettek be a szervezők. Carl Theodor Dreyer és Dominik Graf egy-egy alkotása mellett a meghívott filmek közé idén is bekerült magyar klasszikus: Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje.
Vágólapra másolva!

Mészáros Márta volt az első női rendező a berlini filmfesztivál történetében, aki 1975-ben a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat átvehette.

Örökbefogadás című, finoman árnyalt női portréjában Berek Katalin egyedülálló, magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket.

Egy nevelőotthonban élő fiatal lánnyal, a „próbagyermekével" való kapcsolat hozzásegíti őt ahhoz, hogy tényleg örökbe fogadjon egy csecsemőt, és életét a másoktól való függőségek nélkül rendezze be. Mészáros Márta ezzel a filmjével lett nemzetközileg ismert rendező.

Jelenetkép a filmből Forrás: Filmalap

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap 10 éves digitális filmrestaurálási programja keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával, az eredeti kameranegatív és az eredeti mágneshangszalag felhasználásával készült 2018-ban, a Magyar Filmlaborban, Koltai Lajos operatőr közreműködésével.

– kommentálta a hír bejelentését Rainer Rother, a Deutsche Kinemathek – Museum für Film und Fernsehen művészeti igazgatója, a Berlinale Retrospektív szekciójának vezetője.

Jelenetkép a filmből Forrás: Filmalap

Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét követően mindössze egy magyar alkotó, Enyedi Ildikó nyerte el a Berlinale fődíját, az Arany Medvét Testről és lélekről című Filmalap támogatással készült filmjéért 2017-ben.