A magyar mozikban is tarolt a Legendás állatok új része

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
Vágólapra másolva!
A legújabb J. K. Rowling adaptáció letaszította a magyar mozis trónról a Bohém rapszódiá-t: a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei 106 941 nézővel lett az első a premierhétvégén (az előjátszásokkal együtt 114 839 látogatója és 182 238 223 forintos bevétele van). Nagyrészt a Harry Potter-univerzum új filmjének köszönhetően a magyar mozik látogatottsága összességében 38 százalékkal nőtt, derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsorából.
Vágólapra másolva!

Az észak-amerikai filmszínházakat is meghódító Legendás állatok - Grindelwald bűntettei éppolyan lendületesen indított a magyar mozikban, mint a most trónfosztott Bohém rapszódia. A Queen-film három héttel ezelőtt 112 526 nézővel indított, s bár most csak a második, a forgalmazónak nem lehet oka panaszra, a film a harmadik hétvégén is 61 671 nézőt tudott becsalogatni, eddigi nézőszáma pedig meghaladja a háromszázezret (egész pontosan: 310 785 látogató, 452 860 333 bevétellel), nagyjából ennyi nézővel zárt annak idején a Legendás állatok első része magyar mozikban.

A toplistás filmek nézettsége meg sem közelíti az első két helyezett látogatószámát: a szintén premierfilm A belleville-i zsaru 10 281 jeggyel lett a harmadik, mögötte a nyolcadik hete futó Apróláb 7 304 nézővel a negyedik.

Szintén premierfilm az animációs Oscarra esélyes magyar Ruben Brandt, a gyűjtő (5 395 nézővel a hatodik, de az előjátszásokkal együtt eddig 8 972-en látták a hazai mozikban). A top10-ben még egy magyar alkotás szerepel, Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című krimije 3 618 nézővel a tizedik.