A magyar mozikban is tarolt a Halloween

halloween2018
Vágólapra másolva!
Október 25-én startol a magyar mozikban az idén 40 éves Halloween-széria legújabb darabja, ami 40 ezres nézőszámával a legnézettebb film lett a hétvégén. Még két premierfilm került be a top 10-be, de magyar mozis látogatottság így is több mint 25 százalékkal csökkent.
Vágólapra másolva!

Az észak-amerikában taroló Halloween mögött a magyar mozikban a Venom áll a második helyen. Bár a Tom Hardy nevével fémjelzett képregényfilm 56 százalékot zuhant a legutóbbi hétvége óta (26 532 néző), a premier óta eltelt négy hét alatt 307 760 nézőt tudott megmozgatni, ezzel pedig 465 969 565 forintos bevételt hozott.

A Venom legutóbbi nézőszámától nem sokkal lemaradva végzett a toplista harmadik helyén a két hete bemutatott Az első ember (24 164 néző): Damien Chazelle és Ryan Gosling filmje a Holdra szállásról eddig 70 329 nézőt ért el (96 741 476 forintos bevétellel).

A toplistára a 2018-ra igazított kulthorror mellett két másik premierfilm jutott fel: a 22 mérföld 17 296 nézővel a negyedik, a szintén Halloweenre időzített Libabőr 2 – Hullajó Halloween pedig 16 814 nézővel lett az ötödik.

Az észak-amerikai mozis sikerlistán második Csillag születik Magyarországon már csak a hetedik helyen áll (12 944 néző): a Venom-mal egyidőben a hazai mozikba érkező Lady Gagás musical-remake eddig 85 519 nézőt érdekelt (117 883 743 forintos bevétel).

A legnézettebb 10 film között egyetlen magyar filmet találni:

a jelenleg a nyolcadik helyen álló Nyitva a második hétvégén 9 408 nézőt vonzott, eddig 27 498-an látták.