Az ÁVO fekete lyukká változtat egy lakást a Mindenki rendezőjének filmjében

Deák Kristóf Foglyok című filmjének forgatása, 2018.09.12.
Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas Mindenki rendezője, Deák Kristóf egész estés tévéfilmet forgat Szamosi Zsófiával, Fekete Ernővel és Sodró Elizával a főbb szerepekben. Az igaz történeten alapuló Foglyok az ötvenes évek elején játszódik Budapesten: egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nemcsak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik. A film az alkotók szándéka szerint a korszak fojtogató, paranoid hangulatát groteszk humorral ötvözi. A forgatás augusztus végén kezdődött, egyik utolsó napjára mi is kilátogattunk.
Vágólapra másolva!

Vaksötét fogad minket, ahogy belépünk a forgatás legfontosabb helyszínéül szolgáló gangos ház kapuján. A belső udvarban már jobban látni, viszont itt füstgép dolgozott. A helyszín olyan, mint valami dzsungel, a folyosókon kábelek tekergőznek, mintha indák között lépkednénk. Az éppen forgatott jelenetben Sodró Eliza karaktere, Sára lép be a lépcsőházba és felfelé tart, közben pedig odaköszön a házmesternek, aki a feleségével gyorsan ki is beszéli.

Molnár Levente a Foglyok forgatásán Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sutyorgás nem hallatszik le hozzánk, így megkérdezzük Molnár Leventét, miről szólt a jelenet: karaktere, az igen hangzatosan Sajgó Rezső névre keresztelt házmester és felesége észrevették, hogy két ÁVO-s jelent meg a ház egyik lakásánál, ami így aztán

Molnár Levente Fotó: Csudai Sándor - Origo


Nyitva tartják a szemüket, és nem kerüli el a figyelmüket, hogy egy rokon tart a lakás felé.
Rezső karaktere Molnár Levente szerint


aki a jelenet végén a feleségét is leszólja, aki

Deák Kristóf és Sodró Eliza Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Rokonok-ban, az Egynyári kaland-ban és a Tóth János-ban már szerepelt Sodró Eliza annyit árul el a karakteréről, hogy a fiatal nő tanársegédként dolgozik, a személyiségét illetően

És bár sok jelentős karakter van a filmben, a Sára nevű szereplő a főhős,

Sodró Eliza Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ebédszünet utáni jelenetben Jászberényi Gábor ÁVO-ügynöke kíséri ki Barta Ágnes karakterét a lakásból a gangra. Jászberényi szerint nem egyértelműen negatív figura a két ügynök, ők is emberek,

Jászberényi Gábor Fotó: Csudai Sándor - Origo

A forgatásról azt mondta,

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!