Fődíjat nyert a Genezis Bajorországban

Bogdán Árpád a Genezis forgatásán
Vágólapra másolva!
Bogdán Árpád filmje, a Genezis nyerte a Fünf Seen Filmfesztivál fődíját a hétvégén Dél-Németországban. A négy helyszínen megrendezett bajorországi seregszemle szeptember 6. és 15. között csaknem 150 filmet vonultatott fel - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A magyar rendező a fesztivál fődíját személyesen vette át,

a német szakmabeliekből álló zsűri a Genezis című film "izzó intenzitását" emelte ki indoklásában - áll a közleményben.

Bogdán Árpád a Genezis forgatásán Forrás: Nemesházi Péter

Bogdán Árpád (Boldog új élet, 2007) második mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, a főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Tarr Béla állandó alkotótársa, Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér).

A Genezis világpremierje februárban volt a Berlinalén, azóta számos filmfesztivál tűzte műsorra.

Bogdán Árpád filmje spanyolországi Cinema Jove fesztiválról június végén elhozta a Valencia holdja elnevezésű fődíjat.

Bogdán Árpád legutóbbi alkotása a Mirage Film és a FocusFox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor.