Közönségsiker a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szabó István, Klaus Maria Brandauer és Koltai Lajos
Vágólapra másolva!
Összesen közel 15 ezren voltak kíváncsiak a filmes esemény programjára. Minden este megtelt Budapesten a Szent István Bazilika előtti tér, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi szeptember 4. és 8. között a Budapesti Klasszikus Film Maratonon. A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum igazgatósága szervezésében, második alkalommal került megrendezésre a Film Maraton, ahol színvonalas vetítések mellett világsztárokkal is találkozhatott a közönség. Hosszú tapssal ünnepelték Claudia Cardinalét, az európai filmművészet egyik leghíresebb színésznőjét, aki A párduc és a Volt egyszer egy vadnyugat vetítése előtt köszöntötte a sokszáz egybegyűltet. Ünnepi pillanat volt az 1918-ban készült, nemrég restaurált némafilm, Az aranyember, a Moszkva tér és A nagy kékség vetítése is. Utóbbit a film egyik főszereplője, Jean-Marc Barr mutatta be. A Maraton programjainak egy részét Egerbe és Győrbe is elvitték a szervezők és a vidéki helyszíneken tegnap zárult program.
Vágólapra másolva!

A fesztivál legtöbb vetítése teltházas volt. A II. Budapesti Klasszikus Film Maraton egy szakmai előadássorozattal indult szeptember 4-én, a Francia Intézetben. A közönség láthatott magyar sci-fit a 30-as évekből, előadást Az aranyember című Jókai-regény filmváltozatairól, betekintést nyerhetett Abel Gance 10 órás Napóleon-filmjének kalandos restaurálási történetébe és az európai filmarchívumok munkatársai osztották meg tapasztalataikat a film közoktatásban lehetséges alkalmazási területeiről.

A Maraton nyitóestjén a restaurált, Oscar-díjas Mephisto című filmet mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Szabó István, Koltai Lajos operatőr és a legendás főszereplő, Klaus Maria Brandauer jelenlétében.


A Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában szerepeltek felújított némafilmek is, mint G. W. Pabst Pandora szelencéje című filmje, vagy Illés Jenő Mania című német-lengyel koprodukcióban készült filmje, Pola Negrivel a főszerepben.

Szabó István, Klaus Maria Brandauer és Koltai Lajos Forrás: Deri Miklos


Katinka Faragó - Ingmar Bergman producere - Szabó Istvánnal beszélgetett a közönség előtt a legendás svéd filmrendezőről, amelyet Bergman gyönyörű alkotása, A varázsfuvola követett.

Katinka Faragó produceri mesterkurzust is tartott a Filmalap Fast Forward Programja keretében - többek között a Fanny és Alexander készítéséről, és Egerbe is ellátogatott egy közönségtalálkozó erejéig.


Nagy érdeklődés kísérte a magyar filmalkotók 1920-as és 1930-as években Hollywoodban betöltött szerepét feltáró filmösszeállítást, valamint a régi magyar reklámfilmek és Budapestről készült filmek vetítéseit.

A Cannes-i Fesztivál klasszikus szekciójának igazgatója személyesen vezette be a Cannes Classics-nak szentelt blokk filmjeit. A hatnapos eseményen jelen volt számos közép- és nyugat-európai filmarchívum vezetője, és olyan jelentős filmtörténészek, mint David Robinson.

Az animációs filmek között is számos kiemelkedő alkotás szerepelt: Jankovics Marcell felújított János vitéz-e, Richly Zsolt Háry János a, John Halas Állatfarmja, az Oscar-díjas A légy és a frissen restaurált Macskafogó.

A szabadtéri vetítéseket minden este közel ezren tekintették meg. A 63 budapesti programokon 11 ezren, Győrben és Egerben összesen közel 4 ezren vettek részt.