Kemény nevelésről és a közösségi média veszélyeiről szól az új magyar film

Stohl András és Hartung Attila
Vágólapra másolva!
A Senki nem megy sehova munkacímű film hazánkban elsőként mutatja be a Z generáció világát, ígérik az alkotók (a filmről itt írtunk korábban). A film Hartung Attila egész estés rendezői debütálása, szerepel benne Stohl András, a főszereplő pedig a Deep Glaze frontembere, Jorgosz Golecász. Az egyik forgatási napjára az Origo is kilátogatott, ahol az alkotókat kérdeztük arról, mit is mond el a film a mai fiatalokról és a budapesti éjszakáról.
Vágólapra másolva!

A Senki nem megy sehová-nak kevés nappal játszódó jelenete van, a film javarészt négy 18 év körüli srácot követ az éjszakába. A nappali jelenetek egy része a főhős, Gergő (Jorgosz Golecász) családi hátterét mutatja be a film elején, néhány ilyen felvétel forgatását néztük meg Nagykovácsiban, egy úszómedencés villában. A délelőtti jelenetben Jorgosz Golecászra fókuszál a kamera, aki egy buliban tölt italt a vendégeknek, de nem érzi jól magát, mert akkor már megtörtént a film bonyodalma.

Jorgosz Golecász Forrás: Csudai Sándor - Origo

Aztán az ebédszünet utáni jelenetben látjuk Gergő szüleit is, akiket Stohl András és Herczeg Adrienn alakítanak. Ebben a jelenetben bontják fel a levelet, amiből kiderül, hogy a fiút felvették egy elit amerikai egyetemre, amihez már csak le kell érettségiznie.

Herczeg Adrienn, Stohl András, Jorgosz Golecász Forrás: Csudai Sándor - Origo

Hartung Attila szerint a családi hátteret bemutató jelenetek célja, hogy


Gergő egy négyfős baráti társaság tagja, aki szeretne megfelelni a haverjainak, ezért ő is harsányan, erőszakosan és szexistán viselkedik.


A 26 éves rendező azt mondta, a történet nem önéletrajzi ihletésű, viszont közelről ismeri a Z generációt és annak függését a közösségi médiához, hiszen korban sem áll messze az 1995 után születettektől.

Hartung Attila Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az éjszakai munkarendről azt mondta, ez nem is annyira őt, hanem inkább a négy fiatal férfiszínészét viselte meg.

A casting során a legnehezebb épp a főszereplőt volt megtalálnia:

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!