Visszatért a Hukkle és a Taxidermia rendezője, itt a trailer - videó

Pálfi György a legjobb rendező díjával a 2014-es Karlovy Vary-i filmfesztivál zárógáláján
Pálfi György a legjobb rendező díjával a 2014-es Karlovy Vary-i filmfesztivál zárógáláján
Vágólapra másolva!
Elkészült Pálfi György Az Úr hangja című új nagyjátékfilmjének első teasere, ami a film hangulatát adja vissza.
Vágólapra másolva!

A Stanislaw Lem regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé.

A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját.

Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára. A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben.

Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül. A filmterv előzőleg a 32. Torinói Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Torino FilmLab filmterv fejlesztő fórumon elnyerte a Les Arcs Coproduction Village majd később az ARTE France díját, továbbá az Európai Unió MEDIA programja 50 ezer eurós támogatást ítélt a filmterv fejlesztésre.

Az Úr hangja főszerepeit Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, és nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is.

A film forgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn, a producer Pusztai Ferenc.

Az Úr hangja december 20-án kerül a magyar mozikba.