Meghódította a magyar mozikat az új Mamma Mia!

mamma mia 2
Vágólapra másolva!
Bár az észak-amerikai mozikban csak a második lett az új ABBA-musical, a nemzetközi piacon sok helyen, így Magyarországon is ez a könnyű nyári film vitte a legtöbb nézőt a mozikba. Itthon eddig 137 179-en látták, ebből 122 888-an a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Több mint 120 ezres nézőszámával és 168 253 494 forintos jegyárbevételével a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba rengeteget, több mint 30 százalékot javított a magyar mozis statisztikákon (a top10 filmjeit illetően 36 százalékos a javulás az előző hétvégéhez viszonyítva).

A toplista második helyére visszacsúszó családi rémmese, a Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció ugyan 27 százalékkal kevesebb nézőt vonzott premier hétvégéjéhez képest, de azért így sem lehet ok panaszra: majdnem 60 ezren látták a bemutatása utáni második hétvégén, ami mintegy 80 millió forintos jegyárbevételt hozott.

Sokkal rosszabbul áll a szinte mindenütt csalódást okozó Felhőkarcoló: a Dwayne Johnsonos akciófilm a magyar toplistán ugyan még a harmadik, de másfél hét alatt is kevesebb mint 75 ezer nézőt vitt a mozikba (és összesen mintegy 120 milliós jegyárbevételt termelt).

A toplista jelenlegi összesítetten legnézettebb filmje a hetedik helyen álló, hetedik hete vetített Jurassic World: Bukott birodalom: alig háromezer néző hiányzik a bűvös 400 ezres össznézőszámhoz (eddigi magyar bevétele 623 847 172 forint), ezen a hétvégén 5 715-en látták.

Ezzel a még mindig moziforgalmazásban lévő filmek közül csak egyetlen alkotás előzi meg: a teljes lista 17-ik helyén a Bosszúállók: Végtelen háború. A szuperhős-mozi 13 hét alatt 570 951 nézőhöz jutott el, 895 434 893 forintos jegyárbevételt produkálva. Igaz, ezen a hétvégén már csak 550-en látták.