Harvey Weinstein beismerte: szexért cserébe adott munkát a színésznőknek

2018.07.13. 19:13

Először ismerte be a producer, hogy több színésznőnek is szexért cserébe adott munkát. Azzal védekezett, hogy nem ő volt az egyetlen, aki ezt csinálta.

A bukott filmmogult három nő ellen is elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészség, ő mindegyikben ártatlannak vallotta magát.

Weinsten a Spectator újságírójának adott interjút, melyben azt mondta: „Te szépnek és gazdagnak születtél. Én szegénynek és csúnyának. Egész életemben küzdenem kellett, hogy eljussak valahova. Téged sok lány vesz körül, rám egyetlen lány sem nézett, amíg sikeres nem lettem Hollywoodban.”

Forrás: AFP/Eduardo Munoz Alvarez

Aztán bevallotta, hogy valóban volt szexuális kapcsolata a színésznőkkel, de az erőszakot továbbra is tagadta - írja a Fox News.

Igen, ajánlottam nekik filmszerepet szexért cserébe. De mások is ezt csinálták, és csinálják a mai napig. Azonban soha nem voltam erőszakos, egyetlen nővel sem.

A Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat 66 éves társalapítóját több mint 70 nő vádolta meg nemi erőszakkal, szexuális zaklatással 2017 októbere óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták zaklatási ügyeit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK