A brit díva, aki ötször ment férjhez, mégis rettegett az éjszakában

Vágólapra másolva!
Joan Collins 85 éves lett. Az angol színésznő hazájában és Hollywoodban is sikeres karriert épített, de színpadon és a televízióban is babérokat aratott. A brit politika sem hagyta hidegen, több ízben kifejtette, hogy a monarchia elkötelezett híve, s bár előbb kapott csillagot a Hollywoodi hírességek sétányán, lojalitásáért 2015-ben II. Erzsébet királynő dámává ütötte.
Vágólapra másolva!

Joan Henrietta Collins 1933. május 23-án született London Paddington városrészében, mondhatni művészcsaládba. Édesanyja, Elsa Collins tánctanár és éjszakai bárok hostesse volt, apja, Joseph William Collins pedig olyan sztárzenészek ügynökeként tevékenykedett, mint Shirley Bassey, a Beatles vagy Tom Jones.

Két testvére közül a húga, a három éve mellrákban meghalt Jackie Collins szintén művészi pályára lépett, sikeres írónő lett, akinek 32 regényének mindegyike felkerült a New York Times rangos bestseller listájára.

Joan Collins színésznői tehetsége korán megmutatkozott, a világ egyik leghíresebb és London egyik legrégebbi drámaiskolájában, a Royal Academy of Dramatic Art-ban tanult, s már 17 évesen leszerződött a J. Arthur Rank Film Company-vel. Első filmszerepét az 1951-es Lady Godiva Rides Again című vígjátékban kapta, igaz, a szépségkirálynőválasztás egyik résztvevőjét alakító Collins neve nem került stáblistára.

Bette Davis és Joan Collins a The Virgin Queen c. filmben Forrás: AFP

Még egy évig kisebb szerepeket kapott, majd 1952-ben megtörtént az első nagyobb áttörés: az I Believe in You című drámában már komolyabb jelenetekben brillírozhatott.

Három év múlva Hollywood is felfigyelt rá, nem is akármilyen rendezőlegenda csábította át a tengerentúlra:

Howard Hawks ajánlott neki női főszerepet A fáraók földje című kosztümös drámában.

A később kult státuszt élvező, Martin Scorsese egyik kedvenceként emlegetett monumentális kiállású film ugyan kolosszális bukás lett, de a 20th Century Fox fantáziát látott a fiatal brit színésznőben: fontos szerepet kapott Bette Davis és Richard Todd oldalán az I. Erzsébet és Sir Walter Raleigh viharos kapcsolatát elregélő The Virgin Queen (1955) című filmben, ő alakította Raleigh titokban elvett feleségét. A filmstúdió komoly szándékai abban is megmutatkoztak, hogy

Collinsra bízták a The Girl in the Red Velvet Swing (1955) főszerepét, miután Marilyn Monroe visszalépett.

Majd az MGM is lecsapott rá: "kölcsönkérte" Az ellentétes nem (1956) című zenés vígjátékhoz. A Fox persze visszavárta új felfedezettjét, 1958-ban Gregory Peck oldalán játszott a Hajtóvadászat című westernben, Paul Newmant próbálta meg elcsábítani Joanne Woodwardtól a Rally Round the Flag, Boys!-ban. 1960-ban szakított a neves amerikai filmstúdióval, miután leforgatta az
Esther and the King című bibliai filmet (két komoly rendező állt a produkció mögött: Raoul Walsh és
Mario Bava).

Közben már túl volt egy házasságon. 1952-ben ment férjhez Maxwell Reed ír színészhez, akiről Collins egy 2014-ben készült dokumentumfilmben (Brave New World) azt mondta, pusztán félelemből ment hozzá. A színésznő szerint ugyanis a férfi nem meghódította, hanem bedrogozta és megerőszakolta 17 éves korában. A szűzességét ilyen durva körülmények között elvesztő, naiv és rettegő Collins négy évet bírt ki az 1940-50-es évek matinéidolja mellett.

Válása után hét évvel már egy másik színészhez ment férjhez. Az énekesként is tevékenykedő Anthony Newley persze leginkább zeneszerzőként lett igazán ismert, a Willy Wonka (1971) Oscar-jelölt komponistája írta egyebek mellett a Goldfinger című Bond-mozi főcímdalát és Ninan Simone által sikerre vitt Feeling Good-ot is. Collins második házassága (amelyből két gyermek született) miatt szüneteltette karrierjét, majd amikor a hatvanas évek végén visszatért a pályára (1970-ben elvált Newleytól), elsősorban a televízióban próbált szerencsét: Batman, The Virginian, Mission: Impossible, Police Woman, Star Trek...

Kisebb-nagyobb filmszerepeket is vállalt, ezek közül (legalábbis ami a filmet illeti) Mel Stuart mai napig szellemes szatírája, az amerikai turisták prototipusait elévülhetetlenül érvényesen ábrázoló Ha kedd van, akkor ez Belgium.

Az 1970-es évek végén visszatért hazájába, ahol főleg horrorok és thrillerek sikolykirálynőjeként lett "brit szupersztár". Olyan filmekben szerepelt ekkoriban mint a Mesék a kriptából (1972) vagy a kiváló kései Hammer-horror, a Rettegés az éjszakában (1972). De feltűnt szelíd szexkomédiákban is: Alfie Darling (1975), The Bawdy Adventures of Tom Jones (1976).

Filmszínészi karrierjének utolsó igazi nagy dobása a testvére, Jackie regényéből készült The Stud (1978) volt, a nimfomániás nightclub tulajdonos szerepében egyszerre szexi és kiábrándítóan életunt. A óriási siker lett: a 600 ezer dollárból forgatott film 20 millió dollárt fialt. Folytatás is készült hozzá 1979-ben The Bitch címen (szintén Jackie Collins regényéből). Mindkét film producere Ron Kass volt, akivel a színésznő 1972-ben kötött házasságot, és akitől 1983-ban, sikerei csúcsán vált el.

Két évvel korábban ugyanis úgy döntött, elvállalja a Dinasztia című sorozat egyik főszerepét, s az újabb televíziós sorozat 1983-ban Golden Globe-díjat (és további öt Golden Globe- és egy Emmy-jelölést) hozott neki.

A díjátadón meg is köszönte Sophia Lorennek, hogy visszadobta a szerepet.

Ötvenéves volt, amikor csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán, és pózolt a Playboynak.

1985-ben negyedszer is férjhez ment: Peter Holm svéd énekes és aranyifjú két évig volt a párja, s Collinsszal együtt producere volt a színésznő két minisorozatának (Sins és Monte Carlo).

Nem a csúcson hagyta abba: 2001-ben begyűjtött egy Arany Málna-jelölést a Flintstones 2. - Viva Rock Vegas mellékszereplőjeként, amit az Öreg díva, nem vén díva egyik "címszereplőjeként" súlyosbított (a kiörgedett musicalcsillagok nagy visszatérési kísérletét elregélő film érdekessége, hogy a forgatókönyvet az egyik főszereplőjének, Debbie Reynolds lánya, Carrie Fisher írta). Igaz, az olyan filmeket, mint a 2006-os Ozzie - Kicsi a koala, de erős a televízióban próbálja meg jóvá tenni: kifejezetten üdítő volt a jelenléte például a Futballistafeleségek-ben és az Amerikai Horror Story-ban.

A három éve a brit királynő által dámává ütött Joan Collins 85 évesen sem érzi magát öregnek, 2002-ben ötödször ment férjhez, háromszoros nagymama, széles körben hirdeti a mellrák elleni harcot, és folyamatosan dolgozik. Az 1978 óta íróként is sikeres színésznő legújabb, készülő filmjében (Unforgettable) Tippi Hedren és Franco Nero lesznek a partnerei.