Megjöttek az első képek minden idők egyik legjobb horrorjának remake-jéből

Dakota Johnson a Suspiriá-ban.
Vágólapra másolva!
Az olasz mozi új sztárja, Luca Guadagnino olyan filmeket rendezett, mint a Bigger Splash és az Oscar-jelölt Szólíts a neveden, most pedig ő remake-elte Dario Argento kultikus klasszikusát, minden idők egyik legjobb horrorját és egyben az egyik leghíresebb olasz filmet, a Sóhajok-at.
Vágólapra másolva!

Két jelenetkép érkezett, mindkettő A szürke ötven árnyalata sztárját, Dakota Johnsont ábrázolja a főszerepben, aki már a Bigger Splash-ben is együtt dolgozott a rendezővel.

A Suspiria főhőse egy fiatal táncos növendék, aki beiratkozik egy neves tánciskolába, ahol rá kell döbbennie, hogy tanárai boszorkányok.

Dakota Johnson a Suspiriá-ban. Forrás: Amazon

A karaktert Jessica Harper játszotta el az 1977-es Sóhajok-ban. Szerinte a remake

Dakota Johnson a Suspiriá-ban. Forrás: Amazon

Szerepel még a filmben Chloe Grace Moretz, Mia Goth és Tilda Swinton. Az első vélemények szerint

Az is kiderült, mikor debütál a Suspiria: november 2-án érkezik az amerikai mozikba.