A bíróság dönti el, levetítik-e Cannes-ban Terry Gilliam új filmjét

Jean Rochefort és Terry Gilliam a The Man Who Killed Don Quijote című film félbeszakadt forgatásán
Jean Rochefort és Terry Gilliam a The Man Who Killed Don Quijote című film félbeszakadt forgatásán
Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban már mi is megírtuk, bizonytalanná vált Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmjének cannes-i bemutatója. Most az alkotás producere, Paolo Branco a párizsi legfelső bíróságon indítványozta, hogy tiltsák meg a film levetítését a kedden kezdődő cannes-i fesztiválon.
Vágólapra másolva!

A szervezők a május 19-i zárógálán versenyen kívül kívánják bemutatni az alkotást, de ahhoz a portugál származású francia producer nem járult hozzá.

A rendező és a producer közötti vitában szerdán mondja ki döntését a bíróság,

amely hétfőn gyorsított eljárásban, mintegy három órán át vizsgálta Paolo Branco indítványát.

- mondta az eljárást követően Claire Hocquet, a filmet gyártó Alfama Films Production ügyvédje.

Paolo Branco 2016-ban vásárolta meg a film jogait.

Benjamin Sarfati, a rendező ügyvédje szerint viszont nem is a filmet, hanem az ügyfelét akarják meghurcolni.


A Terry Gilliam pártján álló cannes-i fesztivál ügyvédje, Gabrielle Odinot pedig úgy vélekedett a bíróságon,

A jogi képviselő hozzátette: ha a bíróság nem engedélyezi a cannes-i bemutatót, akkor azt természetesen nem tartják meg.

A 77 éves brit filmrendező, a Monty Python csoport egykori tagja egy éve jelentette be, hogy végzett a közel húsz év alatt, számos balszerencse kíséretében elkészült Cervantes-feldolgozás felvételeivel Spanyolországban és Portugáliában. Majd miután a cannes-i fesztivál közölte, hogy a The Man Who Killed Don Quixote lesz az idei seregszemle zárófilmje, a producer perrel fenyegette meg a fesztivált.

Az ügy előzménye, hogy Terry Gilliam már három pert elvesztett a producerével szemben a film jogait illetően. Az előkészületek alatti számos művészi és pénzügyi nézeteltérést követően a brit rendező felmondta a szerződést a portugál származású producerrel és a spanyol Tornasol céghez és az Amazonhoz fordult, amelyek eredetileg társproducerei voltak az Alfama Films Productionnak a film megvalósításában. Gilliam végül az előbbi kettővel, Branco nélkül fejezte be 2017 júniusában a 17 millió eurós költségvetésű filmet.


A producer és a rendező közötti vitában 2017 májusában egy francia bíróság először Paolo Brancónak adott igazat, neki ítélve a film jogait, de elutasította a forgatás felfüggesztését indítványozó kérését.

Gilliam csaknem három évtizede dédelgette filmtervét a búsképű lovagról, a forgatás végül csak a hetedik nekifutásra, 2000-ben kezdődött el, de az is többször elakadt egy szinte példátlan pechsorozat következtében. A forgatást a NATO-repülőgépek folyamatos dübörgése, a főszerepet alakító Jean Rochefort hátsérülése és a felvételek helyszínét mocsárrá változtató, a felszereléseket megrongáló özönvízszerű esőzés lehetetlenítette el. Ebben a szereposztásban még Johnny Depp és Vanessa Paradis is helyet kapott.

A 2000-es nagy kudarc után Gilliam átdolgozta a forgatókönyvet, olcsóbb és egyszerűbb változattal állt elő,

folyton változott a szereposztás is.

Az elkészült változatban Adam Driver egy reklámmenedzsert alakít, aki visszatér Spanyolországba, ahol találkozik az önmagát Don Quijoténak képzelő öregemberrel (Jonathan Pryce). Több spanyol színészen kívül szerepet kapott a filmben Olga Kurylenko és Stellan Skarsgard is. A produkció szabadon bánik a cervantesi alapanyaggal: időutazás a 21. század és a 16. század között.