Vándorszínészek: szabadság, szerelem - játék

Vágólapra másolva!
Egy maroknyi vándorszínész játéka dühös verekedést robbant ki. A kavarodásban egy ifjú katona beszáll a bunyóba. Miután a fiú bujdosni kényszerül, a társulat befogadja, és együtt zötyögnek faluról falura Pest felé. Azt hiszi megmenekült, pedig ha sejtené, hogy lesz itt még akasztás, csábítás, párbaj meg szerelem és nem csak a színpadon, talán... talán akkor is minden áron velük tartana.
Vágólapra másolva!

Március 8-án érkezik a mozikba Sándor Pál lejújabb filmje. A Régi idők focija és a Ripacsok rendezője nyolc évvel legutóbbi filmje, a Noé bárkája után egy kosztümös, a tizenkilencedik század első felében játszódó road-moviet készített, amelyben vándorszínészek azért kelnek útra, azért áznak, fáznak és éheznek, hogy Pesten egy kőszínházhoz csatlakozhassanak.

A Vándorszínészek nem kevés humort és iróniát ígér, illetve azt, hogy a megtett kilométerek mellett komoly belső utazáson is átesnek majd az egymással összezárt karakterek.


A film a címéhez hűen felvonultatja a hazai színjátszás tehetségeit: az idősebb generációt Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Gáspár Sándor képviseli, míg a fiatalabbak közül a legutóbb az Aranyélet második évadában feltűnő ifj. Vidnyánszky Attila, a Senki szigeté-ből ismerős Mohai Tamás és a Társas játék és Hurok főszereplőnője, Martinovics Dorina látható.


Sándor Pál nem először forgat filmet a kulisszák mögüli világról. Már a Ripacsok és a Miss Arizóna is olyan világba engedett betekintést, ahová a nézők szeretnek "büntetlenül" bekukucskálni.


Ha szeretné megtekinteni a Vándorszínészek című filmet a premier előtti vetítésen, március 5-én, este 19 órakor a Lurdy házban, nem kell mást tennie, mint megválaszolni az alábbi kérdést, és a helyes választ a lakcímével együtt elküldeni a [email protected] címre. A levél tárgya "Vándorszínészek" legyen. Egy olvasó csak egy választ küldhet be.

Sándor Pál melyik filmje készült Mándy Iván színműve alapján?

A) Ripacsok
B) Szerencsés Dániel
C) Szabadíts meg a gonosztól

A helyes megfejtést beküldők közül kb. 50 játékost sorsolunk ki, akiket mozipartnerükkel együtt meghívunk a Lurdy moziba március 5-én, 19 órakor kezdődő vetítésünkre. Az előadásra jegyet vásárolni nem lehet.

A játék egyfordulós, ideje: 2018. február 27. – március 2. déli 12 óra. A sorsolás 2018. március 2-án lesz. A játékban a New Wave Media Group Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben kérdés merült volna fel önben a játékkal kapcsolatban, írjon a [email protected] címre.