A víz érintése 2: Beleszerethetünk-e egy halba?

Sally Hawkins, Octavia Spencer

Kivételesen két kritikát is írtunk a 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintésé-ről. Férfi kollégánk kissé csalódott volt, s miközben elismerte a rendező érdemeit, úgy véli, hogy A víz érintése kissé sablonos, "a cselekményt sajnos nem leegyszerűsítés a másság elfogadása mellett szóló tanmeseként értelmezni". Kíváncsiak voltunk, hogy a furcsa szerelmi tündérmeséről milyen véleménnyel lesz kolleganőnk, ezért őt is elküldtük a moziba: Gullermo del Toro legújabb filmjében mindent megtesz azért, hogy elvarázsoljon minket mesével, "istenekkel", csodákkal, klasszikus hollywoodi filmekkel, zenével és szerelemmel és még egy kis vérrel. A víz érintése korábbi klasszikusához, A faun labirintusá-hoz hasonlóan véres tündérmese, amelyben az is megtalálja a kedvére valót, aki szerelemre vágyik, és az is, aki a keményebb műfajokat kedveli. 

Zsenge kamasz koromban imádtam az Amélie csodálatos életé-t, nem kevés időmbe telt, míg végül sikerült az unalomig néznem. Mivel Jean-Pierre Jeunet a Hosszú jegyesség-gel már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így szépen lassan elengedtem Ameliet és az ő csodálatosan furcsa kis világát.

Sally Hawkins, Octavia Spencer Forrás: Kerry Hayes

Aztán megjelenik Del Toro A víz érintésé-vel, egy magányos, velejéig furcsa, mégis "jelentéktelen" női főhőssel, egy festegető (szintén magányos) szomszéddal, egy furcsa szerelemmel, egy intenzíven zöldre festett világban, miközben elringat a bájos francia hatású harmonikájával, zongorájával. És újra elmerülhetek egy bájos tündérmesében.

Legalábbis gondoltam én, mígnem a film körülbelül húszadik percében le nem repül az első ujj (vagyis első kettő).

A víz érintése úgy tündérmese, hogy közben borzongató is tud lenni, valahogy úgy, mint ahogy A faun labirintusa is volt. Az Amelie csodálatos életé-re tényleg hasonlító hangulatban a történet törvényszerűen elvisz egy másik irányba, ahol bizarr dolgok történnek, és ahol a tabukat is lazán kezelheti.

Del Toro filmje erős hangulatú, eredeti darab, ami meglehetősen erős élményt nyújt. Valóban elég jól összerakott film. Karakterei szerethetőek, a főgonosz elég galád, a történet több oldalról alátámasztott.

Ami miatt azonban igazán szerethetjük, az a kisember azonosulási vágya. Mert itt a néma takarítónő és a homoszexuális, munkanélküli, öregedő szomszéd szembe mehetnek a sokkal hatalmasabb erőkkel és akár még nyerhetnek is. Nem az unásig ismert közhely itt a lényeg, hogy az elfogadás milyen fontos, meg hogy mindenki különleges és/vagy furcsa – bár ezek a mondanivalók is elég egyértelműen benne vannak a filmben. A film sokkal inkább a vágyainkat használja fel, miszerint igenis erősek tudunk lenni, és nem vagyunk elnyomható kisemberek. Sokkal inkább együtt tudunk érezni a gyengébb szereplőkkel.

A víz érintésé-nek ugyanakkor van egy gyenge pontja, ami, miután az ember észreveszi, már nagyon nehezen megbocsájtható. Történetesen, hogy ez a szerelem azért meglehetősen bizarr. Pontosabban ez csak következménye a hibának.

A film főhőse Eliza Esposito, egy magányos, éjszakai műszakban dolgozó, furcsa, néma takarítónő. Sok időt és energiát használ a film arra, hogy ábrázolja az ő kis világát, hogy mennyire magányos és elvarázsolt. Aztán mindez megváltozik, mikor találkozik a halemberrel és csodás kapcsolat alakul ki köztük.

A film azonban ezt a szerelmet azzal akarja legitimálni, hogy minél erősebben nyomja a női karakter jellemzését. A "férfiről" azonban semmit nem mond. Igen, képes a kommunikációra és még a nyelvet is megtanulhatja majd egyszer, de se neve, se története, se érzései. Se íze se bűze.

Doug Jones és Sally Hawkins A víz érintésében Forrás: Twentieth Century Fox

Persze azért nem kéne őt megölni, de pont ezért visszük haza a bociszemű kiskutyákat a menhelyről, hogy jobb életük legyen és ne kelljen elaltatni őket. Ahhoz azonban, hogy egy életre szóló érzelmi, pláne szexuális kapcsolat alakuljon ki, azért az édes kevés, hogy annyit tud "mondani", hogy "tojás" és amúgy megeszi a macskát.

Del Toro vagy nagyon keveset gondol a nőkről, vagy csak nem gondolta át, milyen melléfogást követhet el. Így ugyanis körülbelül azt lehetne mondani:

ha néma vagy, vagy takarítónő, vagy magányos, vagy egy néma, magányos takarítónő, akkor neked egy hal is jó.

De sajnos a szomszéd Gilesnek is elég egyszerű a mozgatórugója. Akkor érzi, hogy segíteni kéne ezen a lényen, mikor az is segít neki. Kár, hogy ilyen semmitmondó motivációkat ad a film a szereplőinek.

Összességében mégis érdemes megváltani a mozijegyet rá, mert sok minden miatt nagyon is szerethető film. Igazán egyedi hangulata van, ami gond nélkül magával tudja ragadni az embert, és kellően izgalmas a történet is. Nem csak a kisemberek problémái, hanem a nagyhatalmak versengését, a hidegháborús érát is beleszőtték a történetbe.