A MeToo-mozgalmat szidja az Oscar-díjas rendező

Michael Haneke
Vágólapra másolva!
A kétszeres Arany Pálma-díjas Michael Haneke nem rajongója a #MeToo kampánynak: szerinte a mozgalom bemondásos alapon teszi tönkre olyan emberek életét és karrierjét, akiket megilletne ártatlanság vélelme.
Vágólapra másolva!

- mondta az osztrák rendező egy interjúban. Arról beszélt, hogy a vádaskodókat

hajtja, ami olyan emberek karrierjét és életét teszi tönkre, akikről nem bizonyították be, hogy bűnösök.

Rámutatott, hogy ha csak a leghalványabb gyanúba is kerül valaki a filmszakmában, azonnal kirúgják az éppen forgatott filmjéből vagy sorozatából, anélkül, hogy ismernék a tényeket.

Szerinte ez "megmérgezi" a társadalmat.

-mondta.

Michael Haneke Forrás: Antony Jones/Getty Images

Michael Haneke generációjának egyik legelismertebb rendezője, aki olyan filmeket rendezett, mint a Hollywoodban remake-elt Furcsa játék és az Oscar-díjas Szerelem (Amour). Nem ő az első nagy név, aki felszólal a MeToo túlkapásai ellen: többek között Liam Neeson szintén boszorkányüldözést emlegetett, Matt Damont meg is próbálták ellehetetleníteni, Catherine Deneuve-nek pedig bocsánatot kellett kérnie.