Nem mindenki öltözött feketébe a Golden Globe-on

Vágólapra másolva!
Az idei Golden Globe volt az első hollywoodi esemény azóta, hogy tavaly ősszel sorra pattantak ki a filmipar szexbotrányai. A különböző nőjogi kezdeményezések hevében a hollywoodi nők azt kérték, az idei vörös szőnyeges felvonulás ne a divatbemutató, hanem a szolidaritás jegyében teljen. De nem mindenki tartotta magát ahhoz, hogy fekete ruhában tiltakozzon a szexuális visszaélések ellen.
Vágólapra másolva!

A német divatmodell Barbara Meier például úgy érezhette, a divatvilág képviselőjéhez méltatlan a gyász színe.

Barbara Meier a vörös szőnyegen. Forrás: Getty Images

A német modellnél hivalkodóbb ruhát öltött magára Blanca Blanco színésznő, aki nem csupán merész dekoltázsával, de ruhájának hivalkodó színével is feltünést keltett a sok fekete kosztüm és estélyi ruha között. Amikor Blancót számon kérték, annyit felelt: imádja a vörös színt, ugyanakkor felállva tapsolt a szexbotrányokat érintő beszédek alatt, és teljes mellszélességgel kiáll az olyan kezdeményezések mellett, mint a Time's Up.

Blanca Blanco. Forrás: Getty Images

A mély dekoltázs egyébként sem volt ritka, Kate Hudson például feketében volt merész.

Kate Hudson is sokat mutatott bájaiból. Forrás: Getty Images/Frederick M. Brown

A fekete "dress code" egyik legmegdöbbentőbb megszegője egyébként épp az eseményt szervező Hollywoodban élő külföldi újságírók elnöke, Meher Tatna volt. Igaz, a cipője fekete volt.

Meher Tatna a vörös szőnyegen. Forrás: Getty Images

Az indiai Tatna ugyanakkor meg tudta magyarázni a színválasztást. Szerinte egy díjátadón meg kell jelenni, és a vörös ruha viselése egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne vállalna szolidaritást, sőt.

- mondta a kritikus szervezet elnöke, aki hozzátette, édesanyja miatt sem akart feketébe öltözni.