Hihetetlen, mit mondott Polanski áldozata arról, ahogy a rendezővel bántak

Roman Polanski a 2014-es cannes-i filmfesztiválon
Vágólapra másolva!
Roman Polanski ügyvédje, Harald Braun szerint nem volt fair az amerikai filmakadémiától, hogy a rendezőt a meghallgatása nélkül zárta ki a testületből decemberben elfogadott új viselkedési szabályzatára hivatkozva. A filmakadémia döntését a rendező egykori áldozata és lengyel ügyvédje is elítélte.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-díjat odaítélő Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) igazgatósága kedd este szavazott a szexuális erőszakban bűnösnek talált tagjai, Bill Cosby 80 éves komikus és Roman Polanski 84 éves filmrendező kizárásáról. Cosbyt a múlt héten ítélték szexuális erőszak miatt életfogytiglanra.

Polanski már 40 éve elismerte, hogy 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt.

Emiatt börtönben is töltött 42 napot, de végül megszökött az Egyesült Államokból.

Roman Polanski a 2014-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Valery Hache


A Franciaországban élő Oscar-díjas Polanski ügyvédje, Harland Braun kifogásolta, hogy a rendező nem kapott rá lehetőséget, hogy ügyét előadja az akadémiának.

- közölte Braun. Kijelentette, hogy maga és Polanski ügynöke kérvényezni fogják a jövő héten a filmakadémiától a rendező visszavételét, és azt akarják, hogy a testület hallgassa meg Polanski ügyét, mielőtt tagságáról szavaznának. Polanski 1969 óta volt tagja a filmakadémiának.

Jan Olszewski, Polanski lengyel ügyvédje, aki beszélt a rendezővel az akadémia döntése után, kijelentette, hogy

és

egy kalap alá venni Bill Cosby és Polanski ügyét.

- fűzte hozzá Olszewski. Leszögezte, hogy a rendező hosszú évekig volt a filmakadémia tagja, mindenki tudott az ügyéről, és szerinte, ami történt, az

Csütörtökön Samantha Geimer, Polanski áldozata blogbejegyzésében bírálta a filmakadémiát a rendező kizárása miatt. Mint írta, a döntés

A filmakadémia válaszában viselkedési kódexére utalt, amely szerint a testület fenntartja független illetékességét és felhatalmazását arra, hogy bármilyen ügyben eljárjon és lépéseket tegyen.

A szabályzat szerint a filmakadémia bármely tagját fel lehet függeszteni vagy ki lehet zárni, ha a viselkedési kódexet megszegi.

A felfüggesztésről vagy kizárásról való döntéshez az illetékes 55 tagú bizottság kétharmados szavazattöbbségére van szükség.