Az Oscar-díjas közép-európai zseni, aki gyűlölte a nácikat és a kommunistákat

HAIR HAIR Year: 1979 - usa Treat Williams Director:Milos Forman

Meghalt a Tűz van, babám!, a Száll a kakukk fészkére, a Hair, az Amadeus, az Ember a Holdon rendezője. A cseh újhullám alapítójaként és később nagy amerikai rendezőként is az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója volt. Egy zseniális művész.

Száll a kakukk

Aztán következő filmjével, az elsővel, amit Amerikában forgatott, elnyerte Cannes-ban a Zsűri Nagydíját. Az Elszakadás (1971) komikuma a szülők tragédiája: otthonról elszökött kamaszlányuk lélektanának megértésére (pszichiáteri javaslatra) marihuánát szívnak, vetkőzős pókert játszanak, amit épp hazatoppanó lányuk végignéz. Megint csak a bizalom, a családon belüli bizalomvesztés, és a bizalomvesztéssel járó lázadás.

Jack Nicholson és Danny DeVito a Száll a kakukk fészkére című filmben Forrás: Mokép

Bolond a világ, ha már egymásban sem tudunk bízni. Az első rendezői Oscar-díjat hozta el Formannak az érzéketlenség elleni lázadásról és a társadalmi érzéstelenítésről forgatott elmegyógyintézeti dráma. A Ken Kesey azonos című regényéből készített 1975-ös Száll a kakukk fészkére (Jack Nicholson, Louise Fletcher, Christopher Lloyd és Danny DeVito kivételes alakításával) az egyik legnagyobb amerikai film, és az egyik legkegyetlenebb hatalmi parabola.

Milos Forman mesélte egy francia televíziónak néhány évvel ezelőtt, hogy nem akarták neki adni a Száll a kakukk rendezését, mondván, egy kelet-európai rendező hogy tudna megbirkózni egy amerikai történettel? Forman azt mondta: sikerülni fog. Ugyanis ez a mélyén nem amerikai történet. Ez a kommunizmus parabolája. És azt nála kevesebben ismerték jobban.

Ahogy parabola a Hair (1979) is, ez a látszólag a hippikorszakot dicsőítő musicaladaptáció. Mert bár a vietnami háború (és minden értelmetlen háború) ellenében, a vietnami konfliktus lezárása után készült filmből árad a békeszeretet és a flowerpower-nosztalgia, de ha lehámozzuk a hippikultuszt, a békés lázadás magasztosítását, akkor végül az illúziók utáni kiábrándultság gyönyörű filmjét kapjuk. Amelyben Berger mellett (Treat Williams) fontos szereplő a vidéki srác Claude (John Savage) is, aki már a Vízöntő korában megtestesíti magában azt, amivé a konszolidált társadalmak ellen lázadó hippik végül váltak: kicsit átformálva bár, de vitték tovább szüleik értékrendjét. No meg persze Claude egy kicsit maga Forman, aki maga is belecsöppent a nagyvárosi amerikai forgatagba, és megszédülve ugyan annak édes, bűnös élvezeteitől, keresi a stabil igazodási pontokat.

Milos Forman dramaturgiai zsenialitását könnyen beláthatja bárki, aki megnézi az eredeti Hair-musicalt. Gyakorlatilag nincs történet, csak énekelnek. Forman egy teljesen új történetet talált ki, és Berger az egyik legtipikusabb formani hős lett. Fekete Péter, McMurphy a Száll a kakukkból, az amerikai Kohlhass Mihály a Ragtime-ból, Mozart, Valmont, Jim Carrey figurája az Ember a Holdonból vagy éppen Larry Flynt. Mind ugyanolyan. Nem fogadják el a társadalmi konvenciókat, bizonyos értelemben deviánsak - de mégis értékesebbek a társadalom többségénél. Azért, mert a legfontosabb számukra a szabadság.

Visszatérve Forman életművéhez, részben a „lázadás" parabolája az E. L. Doctorow világhírű regényéből forgatott Ragtime (1981) is, amelyben Coalhouse Walker (Howard E. Rollins Jr.) a legvégsőkig elmegy, hogy érvényt szerezzen igazának, hogy elégtételt vegyen az őt megbecstelenítőkön, de eközben egyre mélyebbre süllyed, és egyre több tragédia okozója lesz makacs igazságérzete. (No persze Doctorow eleve Kleist Kohlhaas Mihályá-t idézte, már a névválasztással is, a zseniális német szerző pedig mindenkinél nagyobb hatással írta meg kisregényében a tébolyig fokozott igazságkeresés, azaz az igazságtalanság elleni lázadás túlkapásainak természetét.)

Az Elszakadás után Forman csak adaptációkat készített a nyolcvanas évek végéig (Valmont, 1989). Ennek csak azért van jelentősége, mert a nyolcvanas évtized utolsó előtti Forman-filmje, a második rendezői Oscar-díjat elhozó Amadeus (1985) minden művészek manifesztója. Adaptáció, de személyes ihletésű kiáltvány is egyben, ráadásul cseppet sem szolgai átültetés, sőt (ahogy már a Száll a kakukk sem volt az). Az eredeti írója, Peter Shaffer Mozart és Salieri rivalizálásán keresztül rendkívüli intelligenciával ragadja meg azt az egyébként egyszerű (de minden korban előtérbe kerülő) kérdést, hogy el lehet-e vonatkoztatni a mű élvezetét a művész személyétől.

Az Amadeus persze nem életrajzi film csupán, hanem állásfoglalás:

igen, épp egy pattanásos, idiótán vihogó szoknyavadász (Tom Hulce) kapott kiemelkedő tehetséget, és nem a tehetségért fohászkodó, de tisztes középszer (F. Murray Abraham).

Az Amadeus-szal Forman csúcsra ért. Legalábbis az elnyert díjakat tekintve, mert a Valmont is nagyszerű film. Nem volt szerencséje Formannak, hiszen néhány hónappal hamarabb jelent meg a mozikban a Veszedelmes viszonyok, Stephen Frears filmje, és ugye a Valmont is De Laclos levélregényének az adaptációja. De míg a brit film a maga közhelyességével és a világsztárokkal könnyen fogyasztható volt, Forman Valmont-ja bonyolult remekmű. Aztán jött a Larry Flynnt, a provokátor (1996) szólásszabadság-kereső zsenialitása, majd az Ember a Holdon (1999) újabb művészvallomása. Persze később sem tudott hibázni, még utolsó rendezése, a Goya kísértetei (2006) is izgalmas, több rétegű, csodálatos film, a kommunista rezsimek, jelképek bírálata.

Milos Forman közel hatvan évig készített filmeket. Már amerikai színészként játszott az Oscar-díjas Mike Nichols Féltékenység (1986) című filmjében, az általa is rendezett Jack Nicholson oldalán. Lazlo a neve Henry Jaglom 1989-es Újév fényes napja című vígjátékában, Havel atya volt Edward Norton rendezői bemutatkozásában (Ég velünk, 2000). Utolsó filmje hét évvel ezelőtt készült: „majdnem" főszerep a Christophe Honoré rendezte Szerelem nélkül soha című alkotásban, ahol Catherine Deneuve és Chiara Mastroianni voltak a partnerei. Nem Formanon múlt, hogy az egyébként nagyon is formani témából (bizalom) közhelyes film született.

Ami biztos: Milos Forman a közép-európai és az amerikai filmművészet egyik legnagyobb művésze. Sok zseniális rendezője van a filmművészetnek. De nagyon kevés olyat tudunk mondani, akinek nem volt rossz filmje. Márpedig Milos Forman a Fekete Pétertől kezdve a Goya kísérteteiig több mint fél évszázadon át csak csodálatos filmeket alkotott.

Milos Forman 86 éves volt.