Kiderült, bűnös-e Jim Carrey az exe halálában

Jim Carrey
Vágólapra másolva!
Elutasították Cathriona White hozzátartozóinak keresetét, Jim Carrey-nek így nem kell bíróság elé állnia volt barátnője halála miatt. 
Vágólapra másolva!

A sztár volt barátnője 2015-ben halt meg gyógyszer-túladagolásban, alig egy héttel azután, hogy Carrey szakított vele. A nő özvegye, Mark Burton, és anyja, Brigid Sweetman gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg Carrey-t. A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy nem indult eljárás az ügyben.

Burton és Sweetman 2016-os vádirata szerint Carrey adta White-nak azokat az illegálisan beszerzett, receptre kapható gyógyszereket, amikkel túladagolta magát. Azt is állították, hogy a sztár nemi betegségekkel fertőzte meg barátnőjét, ami hozzájárult az öngyilkosságához.

A színész mindent tagadott és beperelte a családtagokat. Azt mondta, hogy csak pénzt akarnak kicsikarni tőle. Szerinte White zsarolta is őt azzal, hogy a sajtóhoz fordul és megvádolja, hogy nemi betegségekkel fertőzte meg.

Jim Carrey viszi Cathriona White koporsóját Forrás: AFP

Carrey és a 30 évet élt, ír származású sminkes 2012-ben ismerkedtek meg, és három évig jártak kisebb-nagyobb megszakításokkal. Cathriona White szakításuk után búcsúlevelet írt, majd többek között altatót, fájdalomcsillapítókat és magas vérnyomás elleni tablettát vett be.

Az ügyben az volt a fordulópont, amikor kiderült, hogy hamis a lelet, ami bizonyította volna, hogy White-nak nem volt nemi betegsége Carrey-vel való kapcsolata előtt. A színész képviselője csak annyit fűzött a kereset elutasításához, hogy Carrey szeretne továbblépni.