Bányászvárosi pszichothriller készül a Filmalap támogatásával

Vágólapra másolva!
Ismét egy ígéretes elsőfilmes rendező mutatkozhat be a hazai közönségnek: Bagota Béla VALAN címmel készülő lélektani krimije gyártását 292 millió forinttal támogatja a Filmalap.
Vágólapra másolva!

Bagota Béla az SZFE-n rendező szakán végzett, majd első asszisztensként dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versek-ben.

2018 telén kezdi el forgatni VALAN című első játékfilmjét, melynek forgatókönyvét is ő jegyzi.


A VALAN egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi, melyben a harmincas főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz. A forgatás februárban kezdődik erdélyi (Balánbánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó), illetve budapesti helyszíneken.

A férfi főszerepet Krisztik Csaba kapta, aki nemrég elnyerte a Kaszás Attila-díjat, mely a magyar nyelven játszó színművészek rangos szakmai elismerése. A női főszereplő kiválasztása még folyamatban van.

A VALAN-t Garas Dániel (Mázli, Moszkva tér, Szezon) fogja fényképezni, zenéjét Márkos Albert (Taxidermia, Utolsó idők, Mancs, Zero) komponálja.

Bagota Béla első mozifilmje a Filmalap 292 millió forintos támogatásával, Kántor László producer vezetésével a Mátrix Film gyártásában készül.

Bagota Béla a Tiszta kézzel című alkotással (operatőr: Perlaki Márton) diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. A diplomafilm Podmaniczky Szilárd C-dúr című novellája nyomán készült, a főbb szerepekben Keresztes Tamás, Rezes Judit és Törőcsik Franciska.