Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező Magyarországon forgat

ZANUSSI, Krzysztof; László Zsolt
László Zsolt Krzysztof Zanussi Éter című filmjének budapesti forgatásán.
Vágólapra másolva!
Filmet forgat Budapesten és vidéki helyszíneken egy héten át Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező. Az Éter című mozi lengyel-litván-ukrán-magyar koprodukcióban készül a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a jövő ősszel bemutatni tervezett alkotás fontos magyar szereplője László Zsolt.
Vágólapra másolva!
László Zsolt Krzysztof Zanussi Éter című filmjének budapesti forgatásán. Forrás: MTI/Mohai Balázs

- mondta Krzysztof Zanussi a budapesti forgatás szünetében az MTI-nek adott interjúban.

Az Éter a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének újragondolása az első világháború előtt, a főhős orvos a hadseregnél dolgozik.

Krzysztof Zanussi szerint a titkok szférája nélkül nem tudunk működni, ugyanakkor a tudomány nagyon gyakran helyettesíti a vallást, ami nagyon veszélyes.

- magyarázta motivációját a világhírű lengyel alkotó.

Az Éter szereplőgárdája nemzetközi, a főszereplő Jacek Poniedzialek lengyel színész, az egyik főbb szerepet László Zsolt alakítja.


- szögezte le Zanussi.

Az Éter forgatása decemberben fejeződik be Olaszországban, Triesztben. A rendező szerint tavaszra készülhet el és kerülhet különböző fesztiválokra.


Az európai film legjelentősebb alkotói között jegyzett 78 éves lengyel rendező műveit világszerte méltatták a legrangosabb filmfesztiválok, a Ritka látogató-t (1971) Chicagóban, az Illumináció-t (1973) Locarnóban, a Spirál (1978) és Konstans (1980) című rendezéseit Cannes-ban, az Imperatívus-t (1982) és A nyugodt Nap évé-t (1984) Velencében díjazták.

László Zsolt az MTI érdeklődésére azt mondta, egy castingügynökség hívta fel azzal, hogy jó esélye lenne egy nagyobb szerepre egy lengyel filmben.

- idézte fel a magyar színművész.

Kitért arra, hogy ha külföldi produkciók Magyarországon forgatnak, a magyar színészeket általában kisebb szerepekre, néhány forgatási napra használják. Hozzátette: az Éter-ben a szerepe terjedelmileg nem olyan nagy, de fontos sarkköve a filmnek.

- fejtette ki László Zsolt.

Beszámolt arról, hogy szerdán kezdődött a budapesti forgatás, és jövő kedden végeznek Esztergomban. Hozzáfűzte: augusztusban Lengyelországban kezdődött a közös munka, aztán szeptemberben Ukrajna, újra Lengyelország és Magyarország következett, novemberben megint Lengyelország, és forgatnak három napot Olaszországban is.

Az Éter elkészítését a Magyar Nemzeti Filmalap 58,5 millió forinttal támogatja.

Havas Ágnes, a Filmalap vezetője az MTI-nek elmondta: a Filmalapnak nagyon fontosak a európai koprodukciók, mert ezekben egyesíthetik ötleteiket. Hozzátette: Zanussi világhírű alkotó, aki egy hetet forgat most Magyarországon.

A produkcióban számos hazai filmes vesz részt, a producerek között van Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Saul fia és Tiszta szívvel című mozifilmet is gyártó Laokoon Filmgroup csapata. A látványtervező Szabady Piros, a jelmeztervező Breckl János.