Mit nézzünk a hétvégén?

Thor: Ragnarok
Vágólapra másolva!
Itt a hétvége, irány a mozi. Aki a legújabb filmekre utazik, az a következő darabokat láthatja a honi filmszínházakban.
Vágólapra másolva!

A hétvégén négy vadiúj film közül fálasztahatunk.

Elsőként ajánljuk a hazai darabot, a Gárdos Éva rendezte Budapest Noir-t.

Főszereplő Kolovratnik Kriszián, akiegy bűnügyi újságíró bőrébe nyomoz a '30-as évek Budapestjén.

Gáspár Tibor és Kolovratnik Krisztián a Budapest Noir című filmben Forrás: Pioneer / Kende Tamás

Különleges látványosság az

Emlékszem rád, szinkronizált izlandi horrorfilm.

A két szálon futó horror egyik vonalán egy

pszichiáter keveredik gyilkosságsorozat nyomozásába, és lassan kezd rádöbbenni, hogy annak köze lehet kisfia évekkel ezelőtti eltűnéséhez.

A máik szálon három fiatal érkezik egy isten háta mögötti településre, hogy felújítsanak és vendégházzá alakítsanak egy régi épületet.A háznak azonban sötét múltja van. Idővel eldurvulnak a dolgok, és a film mindkét szálán megjelennek a szellemgyerekek,

Családi programnak lehet becélozni a Szörnyen boldog család, című szinkronizált német családi animációs film.

főként, gyermekeink elmúltak hat évesek, ugyanis ott húzódik a mozi darab korhatára. A történet ugyanis túlfut az óvodások ingerküszöbén. A sztori szerint a Wishbon família ugyanis messze nem a legboldogabb család. Emma, egy csőd szélén álló könyvesboltot vezet, míg férje, Frank túl sokat dolgozik és szenved a zsarnok főnökétől. Öntudatos lánya, Fay, épp az első szerelmet éli meg, míg fiát, a kis zsenit, Maxot csúfolják az iskolatársai. Egy jelmezes buliban ráadásul egy gonosz boszorkány szörnyekké varázsolja őket:

Emma vámpírrá, Frank Frankenstein szörnyévé, Fay egy múmiává, Max pedig egy vérfarkassá változik.

A heti filmkínálat koronás példánya,

aThor: Ragnarök, szinkronizált amerikai akciófilm.

Thor: Ragnarok Forrás: Fórum Hungary

A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!