Angelina Jolie utál szingli lenni

Angelina Jolie
Vágólapra másolva!
Angelina Jolie végre rendezett egy jó filmet – ezt szűrhetjük le a színésznő új filmjének fogadtatásából, amit hangos ováció köszöntött a Telluride-i Filmfesztiválon. Angelina Jolie az Oscar-esélyesnek tartott First They Killed My Father kapcsán arról is beszélt, hogyan érzi magát Brad Pitt nélkül, és elárulta, melyik filmben láthatjuk legközelebb színészként.
Vágólapra másolva!

A Telluride-i Filmfesztiválon mutatták be Angelina Jolie új filmjét, a kambodzsai népirtásról szóló First They Killed My Father-t, amelyet lelkesen fogadott a közönség, és a kritikusok szívét is meglágyította. A színésznő korábbi rendezéseit kemény kritikák érték, sokan úgy vélték, Jolie tehetségesebb emberjogi aktivistának, mint rendezőnek, de úgy látszik, most sikerült közös nevezőre hozni a két érdeklődési körét, és elkészíteni eddigi legjobb filmjét.

Angelina Jolie a World War Z londoni premierjén Forrás: AFP/Leon Neal

„Angelina Jolie arra született, hogy megrendezze ezt a filmet” – ez a leggyakrabban elhangzó vélemény a First They Killed My Father kapcsán, amelyben egy kislány szemén keresztül éljük át a vörös khmer rémuralom borzalmait. Angelina Jolie még akkor botlott bele Loung Ung a film alapjául szolgáló életrajzába, amikor a Tomb Raider-t forgatta 2000-ben Kambodzsában, és annyira megragadta a történet, hogy többször is visszatért az országba, két évvel később pedig örökbe fogadott egy árva fiút Kambodzsából, Maddoxot.

Sareum Srey Moch a First They Killed my Father című filmben Forrás: Netflix

A visszajelzések szerint Jolie már sokkal magabiztosabb rendezőként, mint korábban, és sajátos stílust biztosított filmjének azzal, hogy mindent - a gyilkosságokat, a falurombolást, a gyerekkatonák kiképzését, a kényszermunkát - egy kislány szemszögéből látunk kibontakozni. Ennek köszönhetően a hollywoodi sztár nem nyugati aktivistaként tekint le a sanyarú sorsú kambodzsaiakra, hanem erős jelenetek sorában rántja le közéjük a nézőt, és érzékelteti velük, milyen lehetett a milliós népirtással járó diktatúrában élni. A First They Killed My Father khmer nyelven, amatőr kambodzsai szereplőkkel forgott, a filmet Jolie együtt írta Loung Unggal, és a reakciók szerint esélyes, hogy akár a legjobb külföldi film, akár a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában jelöljék az Oscarra.

Lángoló ház a First They Killed My Father című filmben Forrás: Netflix

A színésznő interjúkat is adott a premier kapcsán, amikben természetesen nem tudta elkerülni, hogy a válásáról beszéljen. „Néha úgy tűnhet, mindent kézben tartok, de valójában csak próbálom átvészelni a napokat. Nem élvezem, hogy szingli vagyok. Én nem akartam ezt, semmi jó nincs benne. Szimplán csak nehéz” – mondta a Telegraph-nak a színésznő, aki elismerte, nehéz éven van túl, hiszen a válása mellett egészségügyi problémái is adódtak.

Brad Pitt és Angelina Jolie A tengernél című filmben Forrás: UIP Dunafilm

2013-ban kettős melleltávolítást végeztek rajta, két éve a petefészkét vették ki, idén pedig Bell-parézissel diagnosztizálták, amely károsította az arcidegeit, de az akupunktúra segítségével sikerült felépülnie. „Néha úgy érzem, mintha egy nagy ütést kapott volna a testem, de próbálok annyit nevetni, amennyit csak lehet. Azon szoktunk stresszelni, hogy a gyerekeink megérzik, ha stresszesek vagyunk, hiszen az örömünket kéne, hogy átéljék. Ha kemoterápián is veszel részt, akkor is tudnod kell szeretni és nevetni. Ez úgy hangzik, mint egy képeslap szövege, de attól még igaz.”

Angelina Jolie az elmúlt évet a gyerekeivel töltötte, elsősorban anyaként igyekezett helytállni, a Telluride-i Filmfesztiválra is elkísérte őt mind a hat gyermeke. A 2014-es Demóna óta nem is játszott filmben a sajátján kívül (A tengernél), de úgy látja, most eljött az ideje, hogy visszatérjen a színészethez. „Most már én vagyok a kenyérkereső a családban” – jegyezte meg ironikusan Jolie, akit legközelebb a Demóna folytatásában láthatunk viszont gonosz boszorkányként.

Angelina Jolie a Demóna című filmben Forrás: Fórum Hungary

Nem véletlenül a Demóná-t folytatja Jolie, ez volt ugyanis eddig a legjobban kereső filmje: a Csipkerózsika történetét kiforgató mese több mint 750 millió dollárt fialt világszerte. Az utóbbi években több franchise-ba is hívták a színésznőt, a Universal például őt szeretné megnyerni a Frankenstein menyasszonya címszerepére, legutóbb pedig a Dark Phoenix című X-Men-filmmel is hírbe hozták. A Kleopátráról szóló életrajzi filmjéről is pletykálnak már évek óta, és bár annak a forgatókönyve is elkészült már, Jolie egyelőre csak a Demóna 2-höz szerződött le, ami jövőre vagy legkésőbb 2019-ben kerülhet mozikba.

A First They Killed My Father-re nem kell ilyen sokat várnunk, Angelina Jolie negyedik rendezése szeptember 15-től válik elérhetővé a Netflixen.