Obi-Wan Kenobiról szólhat a következő Star Wars-film

Ewan McGregor A klónok támadása című Star Wars-filmben
Vágólapra másolva!
Nem csak a rajongók beszélnek már évek óta arról, hogy mikor kaphat önálló filmet a bölcs jedi mester. A The Hollywood Reporter úgy tudja, Han Solo után Obi-Wan Kenobi is külön spinoffban fog felbukkanni, bár egyelőre még semmi sem biztos, csak az, hogy a Lucasfilm Stephen Daldry-t szeretné beültetni a rendezői székbe. Stephen Daldry a Szeméttelep című fimje premierjén a 2014-es római filmfesztiválonForrás: AFP/Tiziana Fabimiddleon37612568 Daldry a mély érzésű, Oscar-jelölt drámák specialistája, eddig szinte minden filmje ott volt a díjátadón, és nem véletlenül kapták fel rá a fejüket az emberek Az órák-tól a Billy Elliot-on át a Rém hangosan és irtó közel-ig. Blockbustert viszont még nem rendezett, így mindenképpen érdekes választás lenne a feladatra. A Lucasfilm korábban fiatal tehetségeknek adta a szólófilmeket, de végül Gareth Edwards (Zsivány Egyes) és a Phil Lord–Christopher Miller páros (Han Solo-spinoff) kezéből is kivették a rendezést, hogy egy tapasztalt öregre (Tony Gilroy, illetve Ron Howard) bízzák a munka befejezését – lehet, ezt a cserét akarják most megelőzni. Ewan McGregor A klónok támadása című Star Wars-filmbenForrás: InterCommiddleon1200784 A forgatókönyv még nincs kész (a Lucasfilm szeretné, ha annak elkészítését is Daldry felügyelné), így egyelőre színészt sem szerződtettek a filmhez, de Ewan McGregor már többször is elejtette, hogy szívesen belebújna újra Obi-Wan csuklyájába. A Variety szerint még nem száz százalék, hogy a Kenobi-film lehet a következő az antológiafilmek sorában, de a legvalószínűbb menetrend szerint 2020-ban nézhetjük meg a jedi mester kalandjait. Obi-Wan Kenobi (Alec Guinness) és Han Solo (Harrison Ford) a Csillagok háborúja című filmbenForrás: InterCommiddleoff644299 Kérdés az is, mikor játszódna az Obi-Wan Kenobi: Egy Star Wars-történet. A Lucasfilm eddig az eredeti trilógiához kötötte az antológiafilmeket, a Zsivány Egyes az Egy új remény előzményeit mesélte el, a Han Solo-spinoff pedig az űrcsempész fiatal éveire fókuszál, és Lando Calrissian is feltűnik benne A Birodalom visszavág-ból. Legtöbben arra tippelnek, hogy A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény között játszódhat a film, de akkor Obi-Wan végig a Tatuinon húzná meg magát, és Luke-ot védelmezné a különböző veszélyektől. Marvel-képregények és a Star Wars: Lázadók című animációs sorozat már foglalkozott ezzel az időszakkal: előbbiben Jabba bérenceitől és egyéb fenyegetésektől óvta Luke-ot a mester, utóbbiban viszont már Darth Maullal is újra megmérkőzött, akit a Baljós árnyak-ban anno félbenyesett a fénykardjával.
Vágólapra másolva!