Halálos baleset történt a Deadpool 2 forgatásán

Joi SJ Harris
Vágólapra másolva!
Ryan Reynolds is összetört, miután meghalt egy női kaszkadőr.
Vágólapra másolva!

Halálos baleset történt a Deadpool 2 forgatásán, egy kaszkadőr életét vesztette, miután motorral egy üvegablakba ütközött. Joi Harris egy lépcsőn ugratott le egy motorral, de az egyik fokon meggyorsult a jármű, a sofőr elvesztette felette az irányítást, és egy üvegablakba hajtott. A mentősök ellátták, de még a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Joi Harrist profi motorversenyzőként ismerték, kaszkadőrként a Deadpool 2 volt az első filmje. Állítólag Zazie Beetznek volt a dublőre, aki a szerencsés mutánst, Dominót játssza a szuperhősfilm folytatásában. Harris a hétvégén két napon keresztül gyakorolta a kaszkadőrmutatványt, és hétfőn többször is sikeresen felvették a jelenetet, de a motor meghibásodhatott az utolsó felvétel alatt. Harris nem viselt védősisakot, mert a karakterén sem volt a filmben sisak.

A június végén kezdődött folytatást azonnal leállították, és egyelőre nem tudni, mikor folytatják. A stúdió hivatalos közleményben, Ryan Reynolds a Twitteren fejezte ki együttérzését az elhunyt családjával. „A mai napon tragikus módon elvesztettük a stábunk egyik tagját, miközben a Deadpool-t forgattuk. Összetört a szívünk, és teljesen el vagyunk keseredve… de tudjuk, hogy semmi sem közelítheti meg a családja és a szerettei gyászát és megmagyarázhatatlan fájdalmát, amit most éreznek” – írta a színész.

Zazie Beetz mint Domino Forrás: InterCom

Rövid időn belül ez volt a második halálos baleset egy amerikai forgatáson. Július 12-én is súlyos sérülést szenvedett egy kaszkadőr, aki a The Walking Dead nyolcadik évadát forgatta, és egy hatméteres esés után beverte a fejét a betonba. John Bernecker két nappal később belehalt a sérüléseibe.