Azt csinálja, amit Leonardo DiCaprio, csak húszezer évvel korábban

Kodi Smit-McPhee az Alpha című filmben
Kodi Smit-McPhee az Alpha című filmben
Vágólapra másolva!
A visszatérő után az Alpha is egy magányos hősről szól, aki megsebesül, egyedül marad a természetben, és dacolva az elemekkel és a vadállatokkal megpróbál életben maradni. Van azért egy fontos különbség is: ez a film nem a 19. században, hanem húszezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak idején játszódik, ezzel még nagyobb kihívás elé állítva a főszereplőt. Az Alpha fiatal főhőse egy balul elsült bölényvadászat után szakad el a törzsétől. A többiek azt hiszik, hogy meghalt, így a srác csak magára számíthat. Egeszen addig, amíg meg nem kíméli egy rá támadó farkas életét, majd meg nem szelídíti. Innentől kezdve ketten folytatják a vándorlást a lenyűgöző, történelem előtti tájakon. Kodi Smit-McPhee az Alpha című filmbenForrás: Columbiamiddleon22001237 Az előzetes alapján a film elsősorban nem valószerűségre, hanem minél szemkápráztatóbb látványra törekszik. Így aztán lassításokkal, északi fénnyel, jégbarlanggal és különböző vadállatokkal próbál meg minket ámulatba ejteni. Néha nagyon feltűnő a CGI, de még így is célt ért nálam az Alpha, kíváncsian várom ezt a jégkorszaki kalandot. „Légy tanúja a kapcsolat kezdetének, amely mindörökre megváltoztatta a világunkat” – olvasható a kedvcsináló végén. Tippem szerint itt a megszelídített farkas és az ember kapcsolatára utal az előzetes. Az Alpha főhősét Kodi Smit-McPhee játssza el, akit legtöbben Árnyékként ismernek a legújabb X-Men-filmekből, de remek alakítást nyújtott a Slow West című westernben is. A túlélőfilmet Albert Hughes rendezte, aki eddig a testvérével közösen dolgozott. Ők jegyezték A pokolból című thrillert és a Denzel Washington főszereplésével készült Éli könyvé-t. Az Alphá-t március 2-tól vetítik az amerikai mozik, magyar premierről eddig nem érkezett hozzánk hír. Moziplakát az Alpha című filmhezForrás: Columbiamiddleon20253000
Vágólapra másolva!