Spielberget emlegetik a magyar film kapcsán Cannes-ban

Jéger Zsombor a Jupiter holdja című filmben
Jéger Zsombor a Jupiter holdja című filmben
Vágólapra másolva!
A Jupiter holdját csütörtök este vetítették le a sajtónak Cannes-ban, és a külföldi kritikusok szinte egyöntetűen azt mondják, hogy Mundruczó Kornél rendező és Rév Marcell operatőr világszínvonalú látványt teremtett, még Az ember gyermeke rendezője, Alfonso Cuáron és Steven Spielberg neve is előkerült. A mondanivaló és a történet szövése azonban nem ér fel a lenyűgöző vizuális megoldásokhoz. 
Vágólapra másolva!

Mundruczó Kornél misztikus akciófilmje, a Jupiter holdja a fesztivál fődíjáért, az Arany Pálmáért száll versenybe Cannes-ban. A film főhőse egy szíriai menekült, aki természetfeletti képességre tesz szert, miután határátlépés közben több golyó is eltalálja. A repülni képes fiú történetét csütörtök este vetítették le a sajtó számára, és több külföldi újságírónak is az jutott eszébe, hogy a Jupiter holdja egy eredettörténetet elmesélő szuperhősfilm jegyeit is magán viseli.

Jéger Zsombor a Jupiter holdja című filmben Forrás: InterCom

Mundruczó filmjéről jobbára felemás kritikák születtek. Visszatérő elem az írásokban, hogy ambiciózusnak és vizuálisan lenyűgözőnek nevezik, viszont azt is hozzáteszik, hogy a történet túlzsúfolt és zavaros. „Mundruczó Kornél bravúrosan fényképezett természetfeletti menekültthrillerét nézve elhiszed, hogy egy ember képes repülni, de könnyen lehet, hogy nem fogod tudni, ez mit jelent” – írta a Variety kritikusa, Jessica Kiang.

A Jupiter holdja egy különös keverék” – írja a Screen Daily cannes-i tudósítója. „Az ember gyermeke és egy X-Men-film kereszteződik benne, és sosem hagyja abba a közönség okítását a film által fontosnak tartott témákban.” A Variety szerzője arra jut, hogy a Jupiter holdja a „tematikai kapzsiság” bűnébe esik, túl sok mindenről akar egyszerre szólni.

„Egyszerre beszél a menekültválságról, a vallásosság elvesztéséről a nyugati világban, csodákról, megváltásról, áldozatról, bűntudatról és a városi elidegenedésről. Ez egy thriller, egy hajszafilm, egy keresztény allegória, egy családi történet és egy társadalmi dráma, amely Magyarország menekültválságra adott, vaskezű és embertelen reakcióját taglalja” – sorolja Jessica Kiang, hogy mennyi mindenhez nyúlt Mundruczó a legújabb filmjében, aztán arra jut, hogy hiába van tele a Jupiter holdja elvont témákkal, „nincsen egy szilárd megállapítás sem, amit igazán ki szeretne jelenteni.”

Merab Ninidze és Jéger Zsombor a Jupiter holdja című filmben Forrás: InterCom

A Guardian kritikusát, Peter Bradshaw-t Alejandro González Iñárritu munkáira emlékeztette a Jupiter holdja, ahogy a Birdman vagy a Biutiful, ez a film a csodák bűvöletében létezik. „Ez egy nagyon furcsa, egyedi munka. Nem az a látnoki mestermű, aminek hiszi magát, valamint zavarosan fejti ki a gondolatait. De mindenképpen merész alkotás. Veszít a magasságából, de sosem ragad a földhöz” – összegezte véleményét Bradshaw, aki három csillagot adott a filmnek.

A The Hollywood Reporter szerzője biztos abban, hogy az idei év legparádésabb képsorai közül néhány a Jupiter holdjá-ból fog kikerülni, de aztán áttér a forgatókönyvre, amelyet a film fő gyengeségének tart. Szerinte a történet egyáltalán nem olyan mélyreható, „mint amennyire kreatívak és szépen kivitelezettek az akciójelenetek”.

A Le Figaroban rövid írás jelent meg a filmről, valószínűleg később jön egy alaposabb kritika. A cikk szerint egy krisztusi allegória a Jupiter holdja, de nem elég mély. Kétértelműen azt írja Olivier Delcroix, a rangos francia újság egyik legjobb kritikusa, hogy a film azt sugallja, nézzünk az ég felé a vászon helyett, utalva arra, hogy a levitációról szól Mundruczó alkotása.

Képkocka a Jupiter holdja című filmhez Forrás: InterCom

Az IndieWire cannes-i tudósítója, David Ehrlich is elámult a film akciójelenetei láttán, többet külön ki is emelt. Az ember gyermeké-t és a Gravitáció-t jegyző Alfonso Cuarón és Steven Spielberg stílusát ötvözi Mundruczó, és szerinte a magyar rendező a legátlagosabb történetrészletet is egy zsigeri hatású mesterkurzussá tudja átalakítani a mozgás filmbéli ábrázolásáról. A Variety szerzőjére akkora hatással volt a Jupiter holdja nyitójelenete, amelyben menekültek próbálnak átkelni a határon, hogy a Ryan közlegény megmentése jutott róla az eszébe.

A bravúros fényképezés miatt Rév Marcell számos dicséretet begyűjtött, és rajta kívül Jed Kurzel zeneszerzőt (Macbeth, Alien: Covenant) is többen kiemelték, a The Hollywood Reporter és a Screen Daily szerzője szerint a Kurzel által keltett zörejek és az általa írt lüktető zenék sokat hozzáadnak a film feszültségéhez.

A kritikusokat elbűvölte tehát a látvány, a mondanivalóval, pontosabban annak tálalásával viszont komoly problémáik voltak. Ez a felemás értékelés azonban nem jelenti azt, hogy a Jupiter holdjá-nak nincs esélye arra, hogy díjat nyerjen. Még a fesztivál elején járunk, nem tudjuk, hogy milyen erős a mezőny, és azt is érdemes észben tartani, hogy a kritikusok és a zsűri gyakran teljesen máshogy értékel egy filmet: tavaly minden idők legjobb cannes-i kritikáit kapta a Toni Erdmann, aztán óriási meglepetésre díj nélkül maradt a fesztivál záróünnepségén.