Az idei év legzseniálisabb agymenése lehet ez a szörnyvadászat

Képkocka az Okja című filmből
Képkocka az Okja című filmből
Vágólapra másolva!
A dél-koreai filmeknek többek között azt szeretem, hogy elképesztő merészséggel és nagy ügyességgel  váltanak műfajt, akár többször is a két órás játékidő alatt. Máshogy megfogalmazva, nagyon nehéz kitalálni mire fog egy adott film, tavaly például a The Wailing-en képedtem el, ami borongós kriminek indult, aztán viszolyogtató természetfeletti thriller lett belőle. Az Okja is egy izgalmas és bizarr műfaji kevercsnek tűnik, amelyben egy cuki szörnyfilmet kevert össze egy pörgős ökothrillerrel A halál jele és a Snowpiercer rendezője, Bong Joon-ho. Az előzetes először a főszereplő kislány (Seo-Hyun Ahn) és egy laboratóriumban kikísérletezett óriásmalac szívmelengető barátságát mutatja be, aztán a haszonállat elrablásával nagyobb sebességre kapcsol a film. Képkocka az Okja című filmbőlForrás: Netflixmiddleon1200675 A Tilda Swinton által megformált vezérigazgató a húsipar forradalmasításának a lehetőségét látja Okjában, és azt sem felejti el hozzátenni, hogy „kibaszott finom a húsa”. Paul Dano és társai ellenben az állatok jogaiért küzdenek, és erőszakos cselekményektől sem riadnak vissza. Jake Gyllenhaal karakteréről csupán annyi derül ki az előzetesben, hogy imádja a feltünő ruhákat. Ebbe a színes kavalkádba kerül bele a főszereplő kislány, aki azért küzd, hogy visszakapja a szeretett óriásmalacát. Az Okja a cannes-i filmfesztiválon debütál, majd pedig a Netflixen lesz látható június 28-tól. Moziplakát az Okja című filmbőlForrás: Netflixmiddleoff7291080
Vágólapra másolva!