Észbontóan gyönyörű a Szárnyas fejvadász 2 új előzetese

Képkocka a Szárnyas fejvadász 2049 című filmből
Képkocka a Szárnyas fejvadász 2049 című filmből
Vágólapra másolva!
Órákig tudnánk még a Szárnyas fejvadász 2049 előzetesét nézni. A látványvilág szemkápráztató és frappáns továbbgondolása az eredetinek, a meggyötört, válaszokért küzdő Ryan Gosling remekül illik ebbe a borongós univerzumba, Harrison Fordnak pedig már a megjelenése is hidegrázós pillanat. Az egyik színész szerint ez a sci-fi jobb lesz, mint a klasszikus első rész!
Vágólapra másolva!

Már a Szárnyas fejvadász 2049 első teaser előzetesétől eldobtuk az agyunkat, amely a történetből nem árult el semmit, a szereplőkből csupán a két legfontosabbat, Harrison Fordot és Ryan Goslingot mutatta meg, sejtelmességével, éjszakai városképével pedig arra utalt, hogy Denis Villeneuve hű maradt az első rész film noiros atmoszférájához.

Ana de Armas és Ryan Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben Forrás: InterCom

Most kiadták a második előzetest, amely sokkal mozgalmasabb az elsőnél, sokkal több szereplő villan fel pár másodpercre, összességében pedig még inkább bebiztosítja a Szárnyas fejvadász 2049 elsőségét a legjobban várt filmek listáján.

Az előzetes Jared Letóval indít, aki minden bizonnyal a második rész Eldon Tyrelle, vagyis a replikánsok gyártója lesz. Arról beszél, hogy minden civilizáció egy eldobható munkaerő kihasználásán alapult, majd személyesen vezényli le a legújabb teremténye születését.

A Magyarországon forgatott film látványvilága egyszerűen észbontó. A folytatás harminc évvel játszódik az első rész után, és már az előzetesből is világosan látszik, hogy az 1982-es sci-fi borongós, neonfényekbe mártott jövőképe előtt nem csupán tisztelegtek, hanem tovább is gondolták azt. Egyrészt ismét feltűnik egy óriási Atari-hirdetés, de az is látszik, hogy a fényreklámok nagy fejlődésen mentek keresztül, konkrétan már odahajol, és szinte megérinti az embert egy háromdimenziós női alak.

Képkocka a Szárnyas fejvadász 2049 című filmből Forrás: InterCom

Az előzetes világpremierje előtt Dennis Villeneuve, Harrison Ford és Ryan Gosling válaszolt élőben a kérdésekre, és maga a rendező is kiemelte, hogy az operatőr, a 13 Oscarra jelölt Roger Deakins rendkívüli munkát tett le az asztalra. Ennél a filmnél teljesen megvadulhatott, és ezt teljesen ki is használta az impresszionista kompozícióival. Harrison Ford annyit tett hozzá, hogy ahogy Deakins bevilágította a teret, az olyan volt számára, mintha a film zenéjét hallotta volna.

Harrison Ford és Ryan Gosling a facebookos beszélgetésen Forrás: Blade Runner 2049 Facebook

A történet szerint Ryan Gosling egy Los Angeles-i rendőrt alakít: K ügynök egy régi titkot ás elő, amely káoszba döntheti a jövő társadalmát. A főnökét a Kártyavár-ból ismert Robin Wright alakítja, aki láthatóan szereti a rendet, és aki fő feladatának a rend fenntartását tartja.

Robin Wright a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben Forrás: InterCom

K nyomozásba kezd, hogy megtalálja a harminc éve eltűnt Rick Deckardot (Harrison Ford), akire az MTV egykori szabadság téri székházában talál rá. Válaszokat akar, és úgy tűnik, ezek a válaszok egyre nagyobb bajba sodorják őt.

K ügynökhöz egy titokzatos nő (Ana de Armas) is hozzácsapódik. Valószínű, hogy ő állt modellt a fentebb már kitárgyalt óriási hologramhoz, és azon sem lepődnénk meg, ha kiderülne róla, hogy replikáns. "Mindig is azt gondoltam, hogy különleges vagy" - mondja a gondoktól terhelt K-nak.

Merész és meglehetősen szokatlan ez az előzetes ahhoz képest, hogy egy szuperprodukcióhoz készült: a történetet csak nagyon óvatosan bontja ki, nem törekszik arra, hogy könnyen dekódolható legyen, helyette azt ígéri, hogy valami rendkívüli különlegességet fog kapni az, aki beül erre a sci-fire.

Ryan Gosling és Ana de Armas a Szárnyas fejvadász 2049 című film forgatásán Forrás: InterCom

Az előzetes vége fele Deckard kikel magából, és egy pillanatot láthatunk abból, ahogy komoly ütésváltásba keveredik K ügynökkel. Gosling a Vanity Fair cikkében mesélt arról, milyen is volt együtt forgatni Harrison Forddal. A verekedős jelenet felvételekor Ford véletlenül jó erősen arcon ütötte. Amikor a stáb egyik tagja egy vödör jeget hozott, hogy Gosling azzal kezelje az arcsérülését, Ford félrelökte a színészt, és belenyomta az öklét a jégbe.

Denis Villeneuve rendező is odalépett Goslinghoz, és megvilágította az incidens pozitív oldalát: „Gondolj arra, most húzott be neked Indiana Jones!” Később Ford engesztelésképpen egy üveg whiskyvel a kezében jelent meg, előhúzott egy poharat a zsebéből, öntött egy ujjnyit Goslingnak, majd elsétált a maradék piával.

Harrison Ford bemos egyet Ryan Goslingnak a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben Forrás: InterCom

A Szárnyas fejvadász 2049-től már az nagy bravúr lesz, ha felér az 1982-es eredetihez, de a folytatás egyik színésze szerint még ennél is nagyobb dolgokra hivatott a folytatás. „Szerintem jobb lesz, mint az első rész” – majd meg is indokolta a merész állítását.

A forgatókönyvet mélyebbnek gondolja, szerinte a történet ügyesebben van elmesélve, és azt is hozzátette, hogy sok kérdést fog megválaszolni. Hogy ki mondta mindezt? A legutóbbi James Bond-film verőembere, illetve A galaxis őrzői egyik tagja, Dave Bautista, aki most a falat töri át Goslinggal. A Szárnyas fejvadász 2049 október 5-étől lesz látható a magyar mozikban.