Emma Watson szőrös partnere megleckéztet egy egész szektát

Dan Stevens, Légió
Vágólapra másolva!
A rajtaütés című akciócsoda rendezője most egy sötét thrillerrel támad.
Vágólapra másolva!

A szépség és a szörnyeteg-ben alig lehetett látni az igazi arcát Dan Stevensnek, aki a megátkozott és állati külsőt kapott herceget formálta meg. A jóképű brit színészt hamarosan egy ígéretesnek tűnő kosztümös thrillerben láthatjuk majd, és semmi jel nem utal arra, hogy bármivel is eltakarnák az arcát.

Dan Stevens a Légió című tévésorozatban Forrás: FX

Az Apostle-ben (Apostol) az akciófilmek kortárs mágusa, A rajtaütés-t és folytatását jegyző Gareth Evans rendezi Stevenst, és biztosan remek párost alkotnak. Ezt arra alapozom, hogy a színész a zseniális The Guest-ben egy pszichopata háborús veteránt játszott, és egyértelműen bebizonyította, hogy remekül illik hozzá az egyszemélyes igazságosztó szerepe. A filmhez kiadott első képen nem őt, hanem minden bizonnyal Michael Sheent látjuk prédikálni.

Képkocka az Apostle című filmből Forrás: XYZ Films

A fénykép mellé az Apostle rövid tartalomismertetőjét is kiadták, amely így szól: „1905-ben járunk. Thomas Richardson egy távoli szigetre látogat, abból a célból, hogy segítsen a nővérén, akit egy titokzatos vallási szekta rabolt el, és most váltságdíjat követelnek érte. Hamarosan világossá válik, hogy a szekta meg fogja bánni azt a napot, amikor ujjat húzott ezzel az emberrel. Thomas egyre mélyebbre ássa be magát azok közé a titkok és hazugságok közé, amelyekre a szekta épült.”

A rajtaütés-ből kiindulva senki ne képzeljen maga elé olyan jelenetet, amelyben vasvillával és egyéb mezőgazdasági segédeszközzel felfegyverzett szektatagok tucatjai támadnak a Bruce Lee-ként verekedő Dan Stevensre. Az Apostle-lel egy új műfajban próbálja ki magát Evans, ez nem akciófilm, hanem egy sötét színekkel megfestett thriller lesz. Vér azért lesz így is bőven benne az alábbi forgatási fotó tanúsága szerint.

Week 3. Day 13. Dry cleaning budget starts to come under strain. #apostle #romcom #nottheraid3

Gareth Evans (@ghuwevans) által megosztott bejegyzés,

Stevens és a legutóbb az Utazók robotjaként feltűnt Michael Sheen mellett az igéző szépségű Lucy Boynton is szerepelni fog. Miatta alakított zenekart a Sing Street kamasz főhőse.

Lucy Boynton a deauville-i filmfesztiválon 2016 szeptemberében Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az Apostle 2018 folyamán fog debütálni a mozikban.