Matthew McConaughey az ördögnél is gonoszabb A Setét Torony előzetesében

A setét torony
Vágólapra másolva!
A következő néhány hónapban izgalmas érzés lesz Stephen King-rajongónak lenni, hiszen rövid idő alatt az író két népszerű művének a feldolgozása is megérkezik a mozikba. Az Az című horror előzetese megjelenésekor rekordszámú emberre hozta rá a frászt egy nap alatt, most pedig A Setét Torony című fantasyba is beleleshetünk végre. A Jó és a Gonosz harcáról szóló regényfolyam vastagon merített a westernfilmekből, és ez az adaptáción is meglátszik. Az Idris Elba által megformált, a regényekben Roland vitéznek, az előzetesben a The Gunslingernek, azaz pisztolyhősnek nevezett férfi úgy néz ki, és úgy viselkedik, mint aki a vadnyugaton nevelkedett. Ő A Setét Torony kezdetben vonakodó főhőse, akinek a saját világa már elpusztult, de egy gyerek közbenjárására eljön a Földre, és felveszi a harcot ősi ellensége, a feketébe öltözött férfi (Matthew McConaughey) ellen. Matthew McConaughey és Idris Elba A setét torony című filmbenForrás: Columbia Picturesmiddleon1200800 McConaughey egy alakját változtatni képes varázslót játszik, aki Roland szerint az ördögnél is rosszabb, és most éppen a mi bolygónkat készül elpusztítani. A küzdelem egyenlőtlennek tűnik – ugyan mit tehet egy pisztolyhős egy varázsló ellen? –, de az utolsó, szenzációs jelenetsor azért megmutatja, hogy Roland is képes emberfeletti dolgokra. „Nem a pisztolyommal, hanem a szívemmel gyilkolok” – árulja el magáról Roland. King miatt már eleve megkülönböztetett figyelem jár A Setét Torony-nak, és most az előzetes is megerősített minket abban, hogy Elba és McConaughey küzdelmének ott a helye a nyár legjobban várt filmjei között. A Setét Torony augusztus 3-től lesz látható a magyar mozikban. A filmhez két karakterplakátot is kiadtak. Karakterplakát A Setét Torony című filmhezForrás: InterCommiddleon13822048   Karakterplakát A Setét Torony című filmhezForrás: InterCommiddleon13822048
Vágólapra másolva!