Rengeteg pucérkodás lesz a Baywatch-filmben

Baywatch
Vágólapra másolva!
Dwayne Johnson annyi meztelenkedést ígér, amennyit el sem tudunk képzelni. Keményen dolgoztak azért, hogy minél több formás mell, izmos felsőtest és kerek fenék kerülhessen a legendás tévésorozat mozis feldolgozásába. Ez már nem családi matiné lesz, a magas korhatár-besorolás miatt nyugodtan lehettek merészek és bevállalósak a film forgatásakor. 
Vágólapra másolva!

Gőzerővel folyik a héten debütáló Halálos iramban 8 sajtókörútja, természetesen Dwayne Johnson is részt vesz benne, aki szót ejtett a másik idei filmjéről, a Baywatch-ról is.

Dwayne Johnson és Zac Efron a Baywatch című filmben Forrás: UIP-Duna Film

A szupersztár azt ígéri, hogy a tévésorozatnál sokkal merészebb lesz a 2017-es produkció: „A sorozat az egész család számára készült, és napközben adta a tévé, a mozifilmben viszont megtehettük, hogy merészebbek legyünk.”

Meztelenkedésből jóval több lesz a sorozatban: „Több mell, fenék és izmos felsőtest tűnik fel a filmben percenként, mint amennyit el tudsz elképzelni” – dicsekedett Johnson.

Egyedül mellszőrzetből lesz kevesebb – árulta el a sztár, de aztán rögtön meg is nyugtatta a sorozat régi vágású rajongóit, David Hasselhoff cameója miatt azért a szőrös mellkas sem fog teljesen hiányozni a filmből.

„Fontos a történet, ne értsenek félre, de legalább olyan fontos volt, hogy lassított felvételes futás is legyen a filmben” – mesélte Johnson. Alighanem C. J. Parker új megformálójától, Kelly Rohrbachtól várhatjuk a legtöbb lassítva lejátszott futást, az ő mozgását bámulták megigézve a trailerekben is.

Kelly Rohrbach a Baywatch című filmben Forrás: UIP-Duna Film

A film magas korhatár-besorolása alapján megtörténhet, hogy Rohrbach mellett a másik két női életmentő, Alexandra Daddario és Ilfenesh Hadera is ledobja a fürdőruhát. Az előbbi már nem sok újdonságot mutathat a nézőknek, meztelenkedése a True Detective első évadában napok alatt legendássá vált.

Alexandra Daddario és Ilfenesh Hadera a Baywatch című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Az indiai sztár, Priyankra Chopra pucérkodását tartjuk a legkevésbé valószínűnek a Baywatch-ban, ő egy befolyásos gengsztert játszik majd, akinek a megjelenésével hirtelen elszaporodnak a bűnesetek a Dwayne Johnson által felügyelt tengerparton.

Priyanka Chopra a Baywatch című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Hasselhoff mellett Pamela Anderson is fel fog bukkanni egy aprócska szerepben, az akcióvígjáték július 13-tól lesz látható a magyar mozikban.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Pamela Anderson

Pamela Anderson lassított tengerparti futása a kilencvenes évek ikonikus képsorává nőtte ki magát. Ő a szilikonmellek királynője, akinek a belső használatra szánt, de ellopott szexvideója vírusként terjedt az interneten. Több filmben is levetkőzött, szívdöglesztő volt szexi bőrruhát viselő bosszúálló angyalként. Nézze meg Pamela Anderson pucérkodásait!