Bámulatos videóban varázsolnak az emberből majmot

A majmok bolygója Háború
Vágólapra másolva!
A majmok bolygója-sorozat szereplőinek többségét számítógéppel hozták létre, mégis az utóbbi évek egyik legintelligensebb és leginkább felkavaró látványfilmje lett a 2014-es Forradalom. Manapság már ott tart a technika, hogy egy motion capture technikával megteremtett majom is simán lehet főszereplő, hiszen érzelmileg sokrétű alakítást lehet belőle előcsalni. Ehhez persze kell egy tehetséges színész – derül ki a fentebb látható a videóból. A Gollamot is megformáló Andy Serkis játssza Caesart a sorozatban, és most megnézheti, hogy lesz az emberből majom. A színész arcának apró rezdüléseit is képesek átvinni Caesar ábrázatára, ettől válik teljesen meggyőzővé a CGI-majom alakítása. Andy Serkis A majmok bolygója: Háború forgatásánForrás: InterCommiddleon1280720 Serkis amúgy arról beszél a fenti, a filmből végül kimaradt jelenetben, hogy a reménye szerint egy jobb világ fog kiemelkedni a múlt vérrontásaiból. „Egy világ, amely hitre és megértésre alapszik, egy világ, amely elkötelezett a szabadság, a tolerancia és az igazság iránt.” Vajon mikor kap először Oscar-díjat egy motion capture-rel dolgozó színész? Hiába nem tűnik fel az arca a filmben, Andy Serkis attól még teljes átéléssel játszotta el Caesar szerepét. A majmok bolygója: Háború július 13-tól látható a magyar mozikban.  Kíméletlenül intenzív A majmok bolygója új előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170331-kimeletlenul-intenziv-a-majmok-bolygoja-uj-elozetese-haboru-andy-serkis-woody-harrelson.htmlEzeket a filmeket érdemes megnézni a nyáronhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20170428-ezeken-a-filmeken-amuldozunk-majd-a-nyaron-atomszoke-wonder-woman-dunkirk-baywatch.htmlPontosan céloz egy lovagló majom?http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20140718-a-majmoktol-kell-tanulnunk-emberseget-a-majmok-bolygoja-forradalom-kritika-matt-reeves.html
Vágólapra másolva!