Charlize Theron feldúlt egy budapesti utcát

Atomszőke
Vágólapra másolva!
A 2017-es felhozatalból egyedül a részben Magyarországon forgatott Atomszőké-ben látjuk az esélyét annak, hogy vagányabb akciófilm lesz az idei csúcstartónál, a Nyomd, bébi, nyomd-nál. A legújabb és valószínűleg végső előzetes egy eddig nem még nem mutatott üldözéses jelenetet is felvillant, amelyben Charlize Theron pár jól irányzott lövéssel intézi el az őt követő Lada Niva sofőrjét, és amely már így is lélegzetelállító, hiába csak pár másodpercet nézhettünk meg belőle. Valaki felismeri, hogy melyik budapesti utcán vették fel ezt a hajszát? Az ötvenedik másodpercnél kell figyelni. (FRISSÍTÉS: tévesen írtuk, hogy ez a Lónyay utca, valójában a Vörösmarty utca, majd a Vörösmarty és a Jósika utca sarka a helyszín) Theron egy brit kémet játszik a filmben, akit azzal a feladattal küldenek Berlinbe a nyolcvanas évek végén, hogy találja meg a soraikba beférkőzött kettős ügynököt. Az előzetes alapján számos kemény bunyót kell túlélnie, és a berlini kapcsolatát alakító James McAvoy öntelt viselkedését is el kell viselnie ahhoz, hogy nyomára akadjon az árulónak. Charlize Theron az Atomszőke című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleon48003200 Az előzetes mellett egy újabb részletet is kiadtak a filmből, melyben ismét egy ikonikus nyolcvanas évekbeli sláger csendül fel, ezúttal a Blue Monday a New Ordertől. A legtöbb akcióhős beéri annyival, hogy egy jéggel teleszórt mosdókagylóba dugja be a fejét egy durvább bunyó után. Theron azonban túllép ezen, ő már a kádba szórja a jégkockákat, majd abba beleülve tompítja a fájdalmat. James McAvoyt sem kell félteni, a lentebb látható részletben hiába kap több kemény ütést is Therontól, a cigaretta a szájában marad. Úgy tűnik, itt a legtöbb karakternek az lesz a legfőbb tulajdonsága, hogy a legvészesebb szituációban is megőrzi a hidegvérét. Az Atomszőke július 27-től látható a magyar mozikban. Charlize Theron tűsarkú cipővel csap oda a gazfickóknakhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170627-charlize-theron-a-magassarku-cipojevel-csap-oda-a-ferfiaknak-david-leitch-atomzoke.htmlCharlize Theron leszbicsókja lesz a nyár egyik legforróbb pillanatahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170608-charlize-theron-leszbicsokja-lesz-a-nyar-egyik-legforrobb-pillanata-atomszoke-sofia-boutella.htmlCharlize Theron kezében egy fazék is halálos fegyverré válikhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170601-charlize-theron-kezeben-egy-fazek-is-halalos-fegyverre-valik-atomszoke-david-leitch.htmlCharlize Theron magyarul szól be a főnökeinekhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170413-meg-tobb-magyar-dolog-van-az-atomszoke-elozeteseben-charlize-theron-toby-jones-sofia-boutella.html
Vágólapra másolva!