Nézze, milyen okos bestia az új Alien-film szörnyetege!

Alien
Vágólapra másolva!
A legtöbb országban bő egy hét van hátra az Alien: Covenant bemutatójáig, és a Fox stúdió nem hagyja, hogy elkalandozzanak a gondolataink. Múlt héten a szörny születésével sokkoltak, most egy olyan részletet hoztak nyilvánosságra a filmből, melyben a gyorsan cseperedő alient üldözik az űrhajóban.A kamerákat a Michael Fassbender által eljátszott android, Walter figyeli, a folyosókon pedig Katherine Waterston és Danny McBride próbálja sarokba szorítani a szörnyet. Okos bestiával van dolguk, ez kiderül a részlet utolsó snittjéből.Képkocka az Alien: Covenant című filmbőlForrás: Empiremiddleon1200800„Azt akartam, hogy a nézők összefossák magukat a félelemtől” – foglalta össze Ridley Scott, mi volt a célja a Covenant-tel. Visszatért a Nyolcadik utas: a Halál hangulatához, és egy rendkívül ijesztő horrort próbált összerakni. „Ez volt a feladat. Ha komikus lennék, akkor azt akarnám, hogy ne tudd abbahagyni a nevetést. Az a munkám, hogy szórakoztassak. Ennek egy része művészet, de alapvetően nekem a szórakoztatás a feladatom – ezt ne felejtse el senki.”Az Alien-sorozat legújabb epizódját a londoni díszbemutatón vetítették le először május 4-én, és az első kritikák a hétvégén jelentek meg. A recenziók megegyeznek abban, hogy a Prometheus ellentmondásos fogadtatása után Scott változtatott a hozzáállásán, és a nagy kérdések helyett inkább a horrorra fókuszált. Abban viszont már eltérnek a vélemények, hogy ez mennyire tett jót a filmnek.A The Hollywood Reporter kritikusa, Todd McCarthy szerint A bolygó neve: Halál óta ez a legnagyobb elégedettségre okot adó rész a sorozatban. „Az Alien: Covenant úgy szórakoztat, amire a nyári filmek elmúlt egy évtizedében nem volt példa. Undort kelt a nézőben, majd nevet azokon, akik rosszul lettek” – írta az Entertainment Weekly szerzője. Úgy tűnik, hogy akik rettegni mennek az új Alien-re, azok nem fognak csalódni.Katherine Waterston az Alien: Covenant című filmbenForrás: InterCommiddleon1000667A Guardian szerzője viszont túlságosan is ismerősnek találta a Covenant fordulatait, azt érezte, mintha a többi Alien-film legelszálltabb pillanataiból nézne egy best of válogatást. Amiben még egyet értettek a kritikusok, az a dupla szerepben feltűnő Michael Fassbender alakításának nagyszerűsége volt.Az Alien: Covenant május 18-tól lesz látható a magyar mozikban. Nézze meg, mi lett a Prometheus főhősének a sorsa!http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20170427-nezze-meg-mi-lett-a-prometheus-fohosenek-a-sorsa-alien-covenant-noomi-rapace-michael.htmlDurván elszabadul a pokol az új Alien-film előzetesébenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170301-durvan-elszabadul-a-pokol-az-uj-alien-film-elozeteseben-alien-covenant-katherine-waterston.htmlAz új Alien zeneszerzője magyar filmben dolgozikhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20170404-az-uj-alien-zeneszerzoje-magyar-filmen-dolgozik-jed-kurzel-felesleges-ember-mundruczo-kornel.html
Vágólapra másolva!