Nézze meg magyarul a Dunkirk legújabb előzetesét!

Fionn Whitehead a Dunkirk című filmben
Vágólapra másolva!
Először az Origo Filmklubon láthatja a Dunkirk új előzetesének magyar nyelvű változatát, amely tele borzongatóan feszült pillanatokkal, és három nézőpontból, földről, vízről és levegőből válhatunk részévé az 1940-ban megtörtént eseményeknek, amikor a német hadsereg által bekerített és a tengernek nyomott szövetséges haderőt kimentették Dunkerque partjairól. Christopher Nolan először készített háborús, illetve megtörtént eseményekről filmet, de a rá jellemző maximalizmus ebben az ízelítőben is megnyilvánul: most éppen úgy, hogy átérezhető közelségbe hozza a tengerparton rostokoló katonák csüggedését, a vízben kapálózó katonák halálfélelmét, és az újból és újból felcsillanó reményt, hogy ezt talán mégis megúszhatják élve. Fionn Whitehead a Dunkirk című filmbenForrás: InterCommiddleon60004000 Tom Hardy pilótaként a levegőből segít, a Mark Rylance által megformált civil a hajójával indul a mentésre, Kenneth Branagh pedig irányítani próbálja a több százezer ember kimentését. A nyár egyik legnagyobb filmes élményének ígérkező Dunkirk-et július 20-tól nézhetjük meg a mozikban. 
Vágólapra másolva!