Gru nagyon élvezi, hogy ismét gonoszkodik

Vágólapra másolva!
A Gru 3 reklámkampányát szépen felépítették. Az első előzetesben inkább volt egy részlet a filmből, amelyben egy nyolcvanas években ragadt szupergonosszal küzdött meg a jó útra tért címszereplő. A második kedvcsinálóban bemutatkozott Gru jóképű bátyja, aki a rosszra próbálta visszacsábítani a főhőst, és most a harmadik előzetest is kiadták, amelyben már látványosan és nagy élvezettel gonoszkodik Gru. Mindhárom ízelítőben közös, hogy nincsenek híján az emlékezetes poénoknak. A mostaniban például egy félszemű fickó a kedvencem, akkor elmeséli, hogyan végződött a találkozása egy unikornissal. Újdonság továbbá, hogy ezt az előzetest telerakták minyonokkal. A sárga kupakszerű lényeket börtönbe zárták, de ott hamar feltalálták magukat, és már a zuhanyzóban is ők mondják meg, mikor kerülhetnek sorra az emberek. A Gru 3 humorával szokás szerint minden korosztályt célba vettek. Képkocka a Gru 3 című filmbőlForrás: UIP-Duna Filmmiddleon1280528 A Minyonok-at két éve kiakasztóan sok magyar nézte meg a moziban, már az első hétvégén több mint kétszázezer jegy kelt el a filmre. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, az idei nyár egyik nagy slágerfilmje lesz a Gru 3, amely június 29-én debütál nálunk.
Vágólapra másolva!