Scarlett Johansson élettelenebb, mint egy kikapcsolt robot

Páncélba zárt szellem
Vágólapra másolva!
A Páncélba zárt szellem hollywoodi adaptációjának előzetesei észbontó látványt ígértek, a klasszikus anime rajongói pedig azon izgulhattak, sikerül-e megőrizni a kiborglétből fakadó filozófiai eszmefuttatásokat. A két elvárásból csak az első teljesült maradéktalanul: a pazar képsorok el mernek rugaszkodni a bevett blockbustermegoldásoktól, a sztorira és a témák kibontására viszont nem ártott volna nagyobb figyelmet szentelni.
Vágólapra másolva!

„Ki vagy te?” – szegezik a kérdést a porcelánbőrű, gránitkemény Őrnagynak (Scarlett Johansson). „Nem tudom” – hangzik a válasz, nem először, és nem utoljára. Ezt a hiányt próbálja betölteni a Páncélba zárt szellem főszereplője szűk két órán keresztül. Persze, nem a Hófehér és a vadász-t jegyző Rupert Sanders az első rendező, aki identitáskeresésre buzdítja ezt a szintetikus testbe ültetett embert: az Őrnagy az azonos című, népszerű japán manga és az abból készült 1995-ös anime veteránja, nem beszélve az egyéb animációs filmes és sorozatos folytatásokról, amelyek tovább bővítették Siró Maszamune és Osii Mamoru világát.

Scarlett Johansson a Páncélba zárt szellem című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Élő szereplős feldolgozás viszont most készült belőle először, méghozzá mindjárt hollywoodi kezekben. Nem vagyok szakavatott ismerője a kiterjedt Ghost in the Shell-történetfolyamnak – csak a ’95-ös animét láttam –, de amennyire utánaolvastam, az alapján számos különböző fejezet elemeiből gyúrták össze az új verzió sztoriját. Talán túl sokból is. Ez gond, mivel a forgatókönyv csapongó, a szereplők viszonyrendszere, az összedobált ötletek nem állnak össze koherens egésszé. Érződik, hogy hét-nyolc draftból lett összefércelve: a stáblistán hárman osztoznak az írói krediten, és még legalább kétszer ennyien dolgoztak a projekten.

Az alapok mindenesetre ismerősek lehetnek. Az Őrnagy a 9-es részleg tisztje, amely a közeli jövőben kormányszervek megbízásából hárítja el a veszélyes cybertámadásokat. Csapattársa, Togusa (Chin Han) azzal büszkélkedik, hogy ő száz százalékig ember, de ezzel kisebbségben van, a többiek, mint például az Őrnagy cimborája, a kóbor kutyákat alig burkolt metaforaként dédelgető, laza Batou (Pilou Asbæk), szintetikus implantokkal tuningolják fel szervezetüket.

Az Őrnagy azonban különbözik tőlük, vagy ahogy teremtője és gondviselője, Ouélet doktor (Juliette Binoche a Godzilla után ismét nekiveselkedik a technoblablának) fogalmaz, „első a fajtájából”. Olyan kiborg, akit fegyvernek szántak, és akinek már csak az elméje emberi. Miután egy küldetés során szemtanúja lesz, ahogy egy megvadult gésarobot meghackeli az őt is gyártó Hanka Robotics egyik főmuftiját (Michael Wincott, a kilencvenes évek cyberpunk filmjeinek smirglihangú főgonosza), csapatával nyomozni kezd a robotelmékbe befurakodó rejtélyes cyberterrorista után, miközben zavaró flashbackei támadnak ismeretlen emlékekről.

Michael Wincott a Páncélba zárt szellem című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Az új Páncélba zárt szellem hasonló kérdéseket vet fel, mint az eredeti anime, vagy a sci-fi irodalom és filmtörténet mesterséges intelligenciával foglalkozó művei általában. Mitől lesz ember az ember? Mi határozza meg a személyiségünket: az emlékeinkből felépített identitás vagy a cselekedeteink által kirajzolt kép? Hol találhatók a hibrid életformák határai, a lélek és a tudat kezdő- és végpontjai?

A kérdések jók, az viszont kevésbé, hogy darabos dialógokban hangoznak el enyhén alulírt típusfigurák szájából, ami gondolatébresztő lételméleti viták helyett felszínes, kutyafuttában végigzongorázott konyhafilozofálást eredményez.

Scarlett Johansson és Anamaria Marinca a Páncélba zárt szellem című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Ráadásul a film cyberpunk gondolatköre, mindaz, ami a kilencvenes évek közepén még a William Gibsonon szocializálódott sci-fi rajongóknak is tudott újat mondani – nem beszélve a szélesebb nagyközönségről –, több mint húsz év elteltével már lerágott csont, ami upgrade-re szorul. Nem is lenne nehéz modernizálni, a rohamléptékben fejlődő technológia jelentette kihívások, veszélyforrások a huszonegyedik században legalább olyan aktuálisak, ha nem jobban. A film azonban megelégszik a szokásos toposzok, robotikai leckék sokadszori felmondásával.

De becsületére legyen mondva, más téren próbálkozik újdonságokkal. Személyesebbé teszi Őrnagy utazását azáltal, hogy eredettörténetté alakítja azt, amelyben saját származására keres magyarázatot. Ez akkor kezd működni, amikor előlép az árnyak közül az üldözött hacker, az ő kapcsolatuk kínál egyedül átélhető drámát, nagyrészt Michael Pitt miatt, aki, kvázi mint Frankenstein szörnye, az angol romantika legnemesebb hagyományai szerint szenved.

Michael Pitt és Scarlett Johansson a Páncélba zárt szellem című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Modern adalék az Őrnagy önrendelkezéshez való jogának kiemelése. Felettesei, társai, gondozói minden vele kapcsolatos döntéshez az engedélyét kérik, ám mivel a parancsokat mindig gondolkodás nélkül végrehajtja, ez sokáig csupán üres formalitás marad. Nem nehéz kiolvasni mindebből a beleegyezés nélküli nemi érintkezés allegóriáját – elvégre csöveket dugdosnak a testnyílásaiba, a Hanka pedig tulajdonjogot formál rá –, bár inkább csak jelzés szinten van jelen, nem bántam volna, ha rendesen ki is domborítják ezt az aspektust.

Ám ha a filozófia, a tematikus rétegek szempontjából marad is bőséggel hiányérzetünk, Sanders képes kompenzálni a látványvilággal. Néha a kelleténél engedékenyebb vagyok a történetmesélésben gyengélkedő blockbusterekkel, ha vizuálisan szépen teljesítenek, de az új Páncélba zárt szellem futurisztikus világa valóban lenyűgöző, élvezet bebarangolni a felhőkarcoló nagyságú 3D-s fényreklámokkal tarkított metropoliszt.

Páncélba zárt szellem Forrás: UIP Dunafilm

A film látványtervezői, a díszletesek és a VFX-esek az eredeti anime ikonikus képei mellett rengeteget merítettek a Mátrix-ból is (amelyen eleve kimutatható Osii Mamoru hatása), visszaköszön a lassított „bullet time” effekt, és két kukás testét úgy sajátítja ki a hacker, mint Smith ügynök a peches civilekét. Viszont Sanders egy fokkal szürreálisabb, groteszkebb, stilizáltabb vizekre mer evezni, mint napjaink szűkre szabott vizuális skálán mozgó blockbustereinek zöme.

Visszataszítóan verejtékező perverz jakuzafőnökök, kampóról lógó testzsákok, Bosch pokoli látomásait idéző pszichés merülések – az ilyesmi nem túl gyakori vendég popcornmoziban, egy Michael Bay- vagy Marvel-filmben hasztalan keresnénk.

Scarlett Johansson a Páncélba zárt szellem című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Sanders szemlátomást azt az elvet vallja, hogy minden beállítás legyen menőbb az előzőnél, amibe egy idő után azért bele lehet fáradni. Ő is belefárad, pont a végső összecsapásra fogy el a kreativitása. Ami meglepőbb csalódás, hogy Scarlett Johansson alulmarad a szerepével szemben. Pedig van benne gyakorlata, alakított már férfifaló idegen entitást (Under the Skin), transzhumánt (Lucy), szerelmes operációs rendszert (A nő). Most mégsem fekszik neki az érzelemmentesség, enerváltan jeleníti meg az Őrnagy robotszerűségét, és a fokozatos öntudatra ébredés sem hív elő komolyabb intenzitást. Mintha fejben nem lenne jelen.

Így aztán nehéz megvédeni az alkotók legvitatottabb döntését, miszerint fehér színésznőre osztották egy anime főszerepét. Látszik az igyekezet, hogy nemzetközire, multikultira vegyék a szereplőgárdát, az élő japán legenda Kitano Takesi mellett találunk dán, szingapúri, francia, román, fidzsi és kurd származású színészt. És, ugye, miért ne kerülhetne ázsiai tudat európai testbe. De a film ezt érdemben nem járja körbe, sőt rá is játszik Johansson hajviseletével, felfelé ívelőre szedett szemöldökével, hogy az Őrnagy arca azért japán beütésű legyen.

Scarlett Johansson a Páncélba zárt szellem című filmben Forrás: UIP Dunafilm

És ezzel nemcsak egy ázsiai vagy ázsiai-amerikai színésznő esett el azon ritka alkalmak egyikétől, amikor egy blockbuster főszerepe rájuk van szabva. A film is elvesztette azt a kulturális kontextust, ami voltaképp a Páncélba zárt szellem lényege.

Az Őrnagy figurája ugyanis elvileg Japán identitásválságát tükrözi, azét a Japánét, amely a vesztes második világháború után technológiai fejlődés révén szerezte vissza világhatalmi pozícióját, majd az ezredforduló küszöbén megijedt, nem vált-e a rabjává, nem torzult-e el kulturális önképe.

Nyerje meg Scarlett Johansson dzsekijét!

Kisorsolunk pár ajándéktárgyat, amelyeknek a viselésével, illetve a használatával az ember még könnyebben a Páncélba zárt szellem cyberpunk miliőjébe tudja magát képzelni. Csak egy könnyű kérdésre kell válaszolni, és magára kaphatja az Őrnagy narancssárga bélésű bomberdzsekijét, de külső winchester és egyedi tervezésű legyező is az öné lehet.

Alighanem törvényszerű volt, hogy egy amerikai remake globális fogást talál ezen a minden ízében japán történeten. Inkább egzotikus lett, mint autentikus. Inkább új nézőknek kedvez, mint ortodox rajongóknak. Van, amit visszanyert: atmoszférával, zenével, képzelőerővel. Kár, hogy a filmnek nem sikerült elérnie azt, amit a hősének: rálelni saját, komplett identitására.