Maximus feltámad, jöhet a Gladiátor 2

Gladiátor
Vágólapra másolva!
Ridley Scott egyre jobban rákap a folytatások ízére. A tavaly nálunk forgatott Szárnyas fejvadász 2049-ben producerként vett részt, az általa rendezett Alien: Covenant májusban debütál a mozikban, mostanság pedig azon agyal, hogy folytathatná a Gladiátor-t. Az sem zavarja, hogy Maximus meghalt a film végén. Russell Crowe és Ridley Scott a Gladiátor című film forgatásánForrás: UIP Dunafilmmiddleon53153487 „Tudom, hogyan hozhatnám vissza – válaszolta egy újságírói kérdésre a South By Southwest fesztiválon. – Beszélgettem erről a stúdióval, akik azzal hárítottak, hogy de hát halott a főszereplő. Viszont van egy módja a feltámasztásának. Hogy megvalósul-e, azt nem tudom. A Gladiátor 2000-ben jött ki, azóta Russell megváltozott egy kicsit. Jelenleg forgat valamit, de próbálom visszacsábítani.” Hogyan akarja feltámasztani Scott a hadvezérből gladiátorrá vedlett Maximust? Ha nem is készül el a film, erre az ötletre mindenképpen kíváncsiak vagyunk. Az azért biztosra vehető, hogy Nick Cave meg nem valósult forgatókönyvénél földhözragadtabb folytatást képzel el Scott. Az ausztrál zenész, író és forgatókönyvíró második része így nézett volna ki: A címszereplő purgatóriumba kerül, ahonnan az istenek visszaküldik a földre egy feladattal. Az istenek haldokolnak, mivel a földön Jézus Krisztus egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Visszaküldik Maximust, hogy ölje meg Jézust és a követőit. Az istenek azonban becsapják őt, mivel Jézus egyik követője nem más, mint Maximus fia, így a gladiátornak a saját fiát kellene megölnie. A film végére halhatatlan harcossá válik, és egy húszperces csatajelenettel végződik, amely végigmegy a történelem összes háborúján egész a vietnami háborúig. Russell Crowe a Gladiátor című film forgatásánForrás: UIP Dunafilmmiddleon53153477 Cave a Christ Killer címet adta a folytatásának, de sajnos túlontúl is elszállt ahhoz, hogy Hollywood hozzá merjen nyúlni. A százmillió dollárból készült Gladiátor közel ötször annyit hozott a világ mozipénztáraiban, a filmet 12 Oscar-díjra jelölték 2001-ben, ötöt megkapott, köztük a legjobb filmnek járót, illetve Russell Crowe alakítását is díjazták.
Vágólapra másolva!